Bácskai Antal Imre verseire, művészi felfogására, közlési szándékára a legjobban az útkeresés jellemző.
Korábbi művei, irodalmi alkotásai mellett az önkifejezés, a személyiséggazdagodás számos jele megtalálható. A népi, főleg székely motívumokkal teli fafaragásai, elvonatkoztató jellegű, jólszerkesztett rajzai kiegészítik, teljessé integrálják meglévő nyelvi, művészi eszköztárát. Antal Imre mindegyik művészi ágazatban valami-féle, csak rá jellemzőt alkotott.
A bajai Tóth Kálmán Irodalmi Kör tagjaként, adott generáció és környezet által meghatározott témáiból, nyelvi és képalkotási eszközeiből és módszeréből kiindulva egyre önállóbbá, jellegzetesebbé váltak művei.
Első, most megjelenő, önálló kötetének ciklusai híven tükrözik személyiségének sokszínűségét. Szubjektumának megnyilvánulása a T ö p r e n g é s – ciklus. Élete nagy eseményei, érzései: így apja elvesztése, szülőföldjének szeretete, nernzedékének egyetemes kérdései kapnak hangot benne.
A “tépő akarás”, a tevékeny élet akarata “kap szárnyra a szélben” vergődik sokszor “barát nélkül” , “Apátlanul” vagy “Falak”-ba ütközve.
Sejtelmes, helyenként szürrealista képekben beszél, hol “Indulat”-áról, hol gondjairól, hol bánatáról. Közvetlenül egyszerűsített jellemábrázolás a “Nagyváros”, lírai felvillanás a “Baja” című verse.
Az E s z m é 1 é s – ciklus a József Attila által felvetett gondolati lírai motívum személyesített filozófiájú, társadalmi mondanivalókat hordozó gyűjteménye. Háborúellenessége, humanizmusa főleg biblikus képekre, történelmi motívumokra épül. Mindezt egységesítette a jelen kritikájával, problémáival. A Számvetés, Riport, Helyzetjelentés, Műszak, Huszonhat, és az Ócska színpad – műveiben pedig a jelen bemutatásán kívül a mottóul választott Veres Miklós — idézet témaváltozatai elevenednek meg.
Ebben a ciklusban is helyet kap a szülőföld Katymár ábrázolása. Itt szólal meg a legendás jövő-várás “Valami születne” – és a hazaszeretet.
A. gyermekélet témájával foglalkozik a B ű v ö 1 e t ciklus verseiben. A népi elemek formai játéka a hagyományos versidomot kívánta. Nena csupán kedvesen gördülő versekkel találkozunk ebben a csoportban, hanem valami fanyar, újszerû hangnem is található bennük. Ugyanitt igazolja a nyelvi műveltségben való jártasságát is. (Logopédus mondóka)
Címadó ciklus az Í g y f o g a d j e l ! Szerelmi versei jórészt a drámairodalom klasszikus figuráinak motívumait használják fel (Júliám). Főként szürrealista tárgyú művek (Jelmondat alá), és kapcsolódó versek melyek ábrázolják élete nagy eseményeit. Rögzítik hangulatait. (Hazajöttem, Budapesti képeslap).
L é p é s v á l t á s nála generációs változtatást és dinamikus életigényt jelent. A Béke tér a jelenben élő múlt jelképévé válik, a Szakadék a társadalmi viszonyok, a Rohanás a jelenlegi élet képei. A töredék szerű versei (A szél), és a modern életet ábrázoló epikus prózaversei (Tények, Ember) egymás mellett szerepelnek. Klasszikus ihletettségű a Némaság című epigrammája, a századforduló felfogását újítják meg a Rohonás és Oszlopban – képversei. Sokszor alkot szórendcserére épített szójátékot, valamint periódusváltásra szerkesztett szövegdetonátumot.
Antal Imre törekvése nem pusztán szürrealista vagy expresszionista képek (Ébredés I-II), hanem modern prózaverse, tömör sűrítése sokféle mondanivaló kifejezésére is alkalmas.
Felelős életfelfogást tükröz, elgondolkoztat: “Ameddig vezet, vezet-e addig az út, a kitaposott Kitaposott út, Ez . . . ?”
Baja. 1985. november
Dr. Eördögh Endre
B. ANTAL IMRE versei:
A HÁZ ELÕTT
Suttogás ? . . .
Keresztbe szögezték
az ajtót
az ablakot,valaki elment a ház elõtt,
hosszabbat
rövidebbet sercentve.Elment ház elõtt,
nyála koppant a deszkán,
majd mégegy újabb.
Únja az egészet – de szabad.
AKARAT
Megszülöm önmagamat és
az árnyékomat,
hogy legyek a semmit
meghazudtoló valóság.
AMÍG
Amíg a gondolat kiegészül,
a betonházak
az oszlopok súlya, vak jeleivel
ott lebeg –
ahol álom ringat
Kõ hull árnyékomra.
APÁTLANUL
Ma is, néha még arra ébredek f el
hogy nincs Apám,
Hogy elvesztettem valamit
mindent talán,
de “az élet megy tovább”
ha csorbultan is, vagyunk, még vagyok.
Csakhát hiányzik valami,
valami szüntelen sajog !
A KICSI HÁZ
Talán el kellene indulni.
De szülõházam áll
egyetlen kis ablak-szemével
küklopsz-bánattal néz utánam.
Tudja, hogy vágyaim elõtt
megnyílt a végtelen.
(Katymár 1969.)
A NYOLCHUSZAS KÉSETT
A mozdonyok gördülésre vágynak.
Már nem dohog,
õs-szúnyogként szívja a kilowattok vérét
a Ganz-mozdony. A szemétkosarakban
csikkek,elhasznált papírzsebkendõk,
almacsutkák
v.a.c.o.g.á.s.á.b.ó.l. nõ a csend.
A restiben friss sört csapolnak
és jeltelen bilétáinkkal elérjük
a fényesre smirglizett pultot –
Talán megérkezik a nyolchuszas.
ADDIG
Addig, amíg még nem volt
különbejáratú mennyországom.
Csak egy beutalóm
a diliházba.
Akkor még nem volt
rögzített a gondolat,
hogy mások könnyei elfogytak,
Én elsírtam a maradékot,
egy ócska SZOT-beutalóval
kezemben.
AZ ITÉLET NAPJÁN
“Távozzatok tõlem átkozottak
az örök tûzre, mely készíttetett
az ördögnek és az õ angyalainak.”(Máté ev.; 25, 41.)
Megtisztogatva
a hosszú út porától
Kiválasztott
vándor-szamáron közeledik
az éjféli Vadidegen.
Szálla alá poklokra
harmadnapra föltámadva,
fölmegy a mennyekbe
és monitorján közelebb visz, –legalább lõtávolnyira.
AZ ÚT
Szüzesség a megrontásig
Kapualj egy másik házig
Kifent penge, tompa élig
Kézfogás a születésig
BAJA
Az éjszaka; szélcsend
törékeny bárka
A hullám verése
szellem zokogásaMíg pengék kifent élén
átbillen az Este
Mosolyt nemzõ Hajnal
fölénk telepedne
BARÁT NÉLKÜL
Fölöttünk nyárfa, levelek
hajlonganak és susognak,
tekintetünkbe ivódva.Az ágak között átrohant
a jelen – a pusztító halál.
Végül egyedül maradtunk,
barát nélkül, boldogtalanul.
BEOLTOM
Beoltom vénádba
a keserûségem,
mit nem gyógyított be
tépõ akarásom.Én csak élni akartam,
de közös sírba taposott
a keserûség.
Már nem élek,
még nem vagyok halott
a kettõ között.
Félig itt –Félig ott.
BUDAPESTI KÉPESLAP
Kõbevésett imáinkkal
égig nyúl szabadságunk
Istene.–
Itt rohan villanyidegeivel
a lét,
itt lohol a cipõtalpú
Nagyváros,
itt kavarog egy idegen
és benne Dávid legyõzi Góliátot.
DÉLÉgigér a kerítés
lógó deszkaszála.
Hozzá kössetek!
Szent harag sortüzével
töltsétek meg
az álmok fegyvereit.
Most ! – meghal valaki.
EGY ALKALOMRA
Akácok árnyékát
kévébe kötve
A vétkezõkkel
magányba lökve
Öröklét sejtelem
éjébe temetve
Két korsó sör közé
rabló kezembe…
EGY ÉV TÁVOL
Árkon – bokron túlra
Holnap hazatérek
Tiszta zápor loccsan
napszámosként,
lábaim mélyében
elégett az utolsó gyertya is.
Én imádom a honvágyak
Pléh – Krisztusát, még ma
Vágyom a szülõi házba.
Hazatérek.
EGYSZERŰ
(Kassai Ferenc versébõl)Visszaadom
nem kell a felekirályságaz erdõ-derékig menedék.
Nem kellenek a fenyõk, imára boruló
hallgatás csontjai,
nem kell a szomorúság az én húgaim
szomorúságai nélkül,
és nem kellenek bátyáim sötétszakadékai
a hídak fényes palotái nélkül.
Vedd vissza!
nem kell a felekirályság.
ÉJSZAKA VAN
Éjszaka van.
Ha kell, legyen.
Kiürült a város, –
Bár holnap lehetne –
napsütés
csordultig öröm.
szemhéjunk alatt
eleven tûz égne.
De éjszaka van,
fagyos csillagok
és holdak éjszakája.
ÉJSZAKAI TÖPRENGÉS
Zavarodottságunk
Szerelmes énekével jönnek
a várandós örömökegy újabb f elvonásra.
Arcomra ég hiányod, –
sírásom alig hallani.
Megfognám még az árnyékod is,
hogy megcsókoljalak,
de arcomig érnek a lángok,
míg Délibáb feszíti keresztre
a látóhatárt,
Bagoly fészkelt a száraz tölgyre,
és gazdátlan kutyát kerget az éhség,
Mert megelevenedett az elõhívatlan fénykép.
–
Veled álmodtam.
Talán fecskenélküli Nyár lesz,
és a szavak lombtalan ágboga mélyén,
idegen madár dalol.
EMBER
Vadonban: csontok
és erek hálójában
vergõdõ hús –
a
Világtól tudatosulva.
ÉPÍTKEZÉS
Alapot áss pocokul
az alap így alakulErre épül majd a fal
mit a malter eltakarMikor elég magas már
mennyezetre tetõ járEz tartja a cserepet
Dolgoztunk mi eleget
ESZMÉLÉS
Amikor kitárult a messzeség
Üres kezünkig ért az Ég
Így szerettük egymást jobban
Bõrünkbe fércelve gondbanBõrünkbe fércelve égünk
Így kell egymásért élnünk
Amikor kitárult a messzeség
Üres kezünkig ér az Ég
FALAK
Döngetik ajtóm, ablakom.
Falak a Hófehér falak,
sziklát hasítanak
a csöndbõl.
De ajtóm a szél nyitva hagyta.
Lépj be ! – szólítgasd magad.
FÉLTÉS
Magamban rejtõzve élsz
Téged szólítgatlak,
Erekkel varrom köréd
bõröm, úgy akarlakHúsommal betakarlak
még a nap se ártson
Bordák közé rejtelek
hogy a Szél ne bántson.
HAZAJÖTTEM
“Májusi rózsák nyíltak éppen,
Bodza bomlott és orgonák . . “(Juhász Ferenc: Csikóellés)
HAZAJÖTTEM
Ott, ahol születtem
Kihûltek már
a múlt csillagai,
De anyám simogató kezét
még õrzik
a deszkakerítés
szálkás tölgyei.
Megvénült a ház,
mégis új nekem
Ajtaján beszököm,
mint a szél– deszkán
tölgyön
házon besuhanok –
Hazajöttem.
HELYZETJELENTÉS
Nikotin felhõ
Csavargó-asztalunk fölött
Sört iszunk, beszélgetünk
és lobogónkra tûzzük
a Vadrózsa bokrot
Úszunk ágain
kis szuszogások között;Már semmilyen a Nap,
Fölöttünk lebeg delelõn
Néma szél jár át az udvaronszelet fog vitorlánk
S a süppeteg talajból szökünk
a mámor mennyországába
HONVÁGY
Megállás nélkül pereg
a honvágy néma filmje.
Egy képeslapon
álomba úsztató árnyak helyett,
örömtutajon sodródik felém
egy pillanatnyi béke.
HUSZONHAT
egy megvert hadsereg
vonul az arcomon
türelmetlenség
rnozdulatlanság
izzik át öklükön
magamra hagytak
zabolátlan éveim
sorakozzatok és vonuljatok
csak álomkatonák
õrködjetek a születésemen
HŰSÉG
Bordáid közé
fészkem
most füttyszóból rakom
Csend ismeretlen madárdal közé
terítem asztalom
ÍGY FOGADJ EL
Emésztõ idõ:
szikra villan,
kettõs kétségbeesés.Mint elõhívatlan fénykép :
így vagyok Tied.Így fogadj el – – –
még csók elõtt
az ölelés elõtt.
INDULAT
Hagyjuk az érzékeny
búcsúzkodást
a víz nélkül lenyelt
bánatpirulákat
JELMONDAT ALÁ
akitöbbetlátottebbõla
szétzültmennyországbôl
mostatetõponton
beforduhatönmagábazárvaahol a négy sarka
a szunnyadó égnek,
ölelkezett a
huszonnégy évvel,ott tört el a lét gerince,
mert, ahol az éjszakák
járják a tûztáncot,
nem is régen még
õszinte volt a simogatás.
JÚLIÁM
Amikor még Júlia voltál
csípõs cigarettafüst a
szobámban.
Szívemben késed, rozsdát
nem fogott.
Most olajképed elõtt
térdelek egy molyos könyvvel
a kezemben, fölöttem csillagpengék
hasítják a látóhatárt.
Elgondolom;
Inkább lettél volna
Koromtól feketetollú
altatóm-mérgem.
KATYMÁRI REGGEL
Szénásszekerek lobognak
fésületlen hajjal,
Akáctüskékkel
fésüli a Hajnal.
Felébredt a falu,
megszöknek az álmok
Küllõt vernek szélbe
a szédült akácok.
KÉT LÉPÉSRE
Két lépésre a föld alatt
pince
Két lépésre egymástól állunk,
Két lépésrõl kezet rázunk
és Két lépésre a föld alatt
hordókat herélünk
visszafojtott lélegzettel,
hogy túléljük önmagunkat.
KITAGADVA
Vergõdök már, húsig halva.
Megszaggatva
Csontig marva.Kitagadva, sziklafalba.
Vérig romlott ;-
Néhány napba’.
KÖRFORGÁS
Egy kézfogásban
váltottunk sürgönyt.
Pörögtünk-forogtunk,
pengék suhogásán.
KÖZELKÉP
Uralkodunk egy világ fölött.
Pince- metró-lejáratok kutatásábamerülünk-
ugrás-futás
a tranzisztoros álmok tömegsírjába.
Elhagyjuk a szélben
a természet csodáit –
Bújjunk elõ az Esti Hírlap lepedõi mögül
mert az Úrbezuhant a kitágult térbe.
Most kiegyenlítõdtek az erõvonalak s a Világ
összezsugorodott újságait elviszi a szemetes.
LEGENDÁM
Hazudott Golgotán
Keresztre feszítve –
hazudok; A fiad,
Anya ! –
lennék Krisztusod
újszülött gyermeked !
a valóságban.
A Hegyen
megbomlik a csend.
Bújj bordáim mögé
énekeljük együtt
az
AVE MARIÁT
LÉPCSÕ
márványból
téglából
akácból
a lépcsö
felemel
levisz
valahova
majd lépünk egyet és lépünk
egykettõt
föl-le
egykettõt
majd egyet lépünk
valahova
LOGOPÉDUS MONDÓKA
Rögös rideg reggel
térül fordul körbe
cipõt húzva szökik
Lári-fári bögreNyakra-fõre úton
girbe-gurba percek
aki bírja fogja
a bögre így hencegLári-fári bögre
fülét szorongatom
Korsó jár a kútra
vízzel itatgatom
MAGAM A KÉPBEN
A cirmos dorombol
Bajszára száradt a tejföl.
Magamra maradtam,
a tányérok mosatlanok.
MEGINT
(Parafrázis Radics Zoltán versére)
A csikket újra eldobjuk
és megcsaljuk újabb szeretõinket.
Megvetjük szerelmünk ágyát
és fehér lepedõt terítünk
holnapi álmunk fölé,
kifizetjük (rövid felsorolás; –
lakásrészlet, gáz, villany stb.)
tartozásainkat, hogy talán
a megújulást sejtetõ ölelésben
egyesülve,
elhagyjuk újabb szeretõinket
és megcsalva egymást,
de a csikket holnap is megint és újra; –
MESE
Madárként ülnek ki
ajkunkra a szavak
óriások
törpék
tündérek
boszorkányok árnya terül
egy szelet zsíroskenyérre
MIATYÁNK
Mi Atyánk !
Ki nevünket adtad és elveszed.
Ne vigyél a kísértésbe,
Csak a mindennapi bocsánatba
Ott valljuk be vétkeinket,
Bár előttünk a tisztaság.
MOST ÜLJ LE
Most ülj le, maradj csendben.
Nem sok az idő.
Már a tűz sem pattog, mesélj.
MŰSZAK
Egyműszakos ruhánkba ivódik,
a gépek zaja.
Robottá korcsosul
az ismétlõdõ
mozdulat.
Most; – műszakra vár
a szívinfarktus,
a gyári munkás,
a hajnali újságárus
a nyolcórára betáplált széria
és kávéfõzõ-szuszogásra tolong
a kötetlen munkaidõ
NAPFORDULÓ
Ingyen kavarog a hó,
Kacsát vágunk, lesz pecsenye,
nagy Nap lesz holnap –
Nagy Nap, lesz holnap ?
ha vágunk, kacsapecsenye
ingyen. Kavarog a hó.
NÉGY HAIKU AZ INDULÁSRÓL
Köszönöm
elég, Megroppan
az akácgallyas út,
fellángol az ég.Akácok
ellobbant lángja
kísér el éjszakára,
csontig megtépveHajnalra
sötétben térdig
taposva a mocsárban
megérkezem, ésKöszönöm.
Megroppan az ég,
az akácgallyas út
fellángol, elég.
ÓCSKA SZÍNPAD
nem vagy már;
a múló idõben taposva
jövõdbõl sarjadt a jelen
a deszkák elkorhadtak
elpattant fölötted a
reflektor
most csak a szavak kopognak
szökõévek hulló záporai
rómeók és júliák
cézárok, napoleonok,
kurázsi mamák
mennyi szerepnek volt célja
a szórakoztatás
lebegett a súly
rád csak az árnya nehezült
de elhitted ami nehéz volt,
hogy valóban halál nincssoha
ÖSSZEOMLÁS
Kimosom a szennyest
Kiterítem arcomatÁtölelném aki belép
De visszafordulok a MúltbaMert reggel lesz nemsokára
Elpattan fölöttem a lámpaHiába húztam magamra
a lópokróc-éjszakáta szûk szobában
Sírni kezdek. . . –
PÁVA KLÁRA
Színes tollú
Páva Klára
Elmenne a Páva-bálbamenne is õ
Páva módra
Ha nem lógna így az orraNem mehet így
El a bálba
Szégyenli, hogy rút a lába; –Cipõ kell a
Páva lábra
Lehet ó még Páva-dáma
PIHENŐ
Hársfa-erdõ árnya lombja
Nyugalomba ringat
Enyhe szellõ lágy fuvallat
Falevelet ingatLeheverek egy vén hársfa
Hûvös árnyékába
Gyönyörködöm két kis lepke
Vidám játékába’.
REKVIEM
Apám mesélt;
mutogatott és homlokát
összeráncolta.
Ma is meghalt valaki.
Vajon kit temetnek ?
Mesélt Apám; – a faliórák
elkakukkolták a tegnapot.
Négy gyertya ég
harangok zúgnak jajongva.Apám így szólt;
Tedd a szívedre a kezed,
a fényt leoltom.
A szív zsivaja a csendbõlkiválik,
most betakar a halál
s a rám dobált földhalom.
Férgek étke leszek,
szemeim immár lehunyom.
Fiam; – most viseld el a sötétet,
mert magadra hagylak.
A fényt leoltom, világíts magadnak.
REPÜLÉS
Súlytalanul csontjaimmal
Bõrbe fércelt gondjaimmal
Térdig fagyban hóesésben
Szárnyam szárnyra kap a szélben
RIPORT
A hazugság istenhátamögöttijében
megbúvik a valóság.
Kezekben, sebesültek
holtak
elföldelt arca.
Amerre néz a szem,
egy földhányás ajkai között
négy gyertya ég –
ROHANOK, –
sugár-, sörhabbal átsugározva
Bordáim, szívem.Megállok, –
Röntgenagyadra kivetített
testem; Csöndhártya.Rohanok, –
Villanyidegháló tudatod
megsokkolnám, hogy átrendezõdjenek;
benne “Csöndhártya” sejtjeim.
SORBAN
Itt ülünk sorban egymás mellett
Mint a télire elrakott cseresznye
Ülünk üvegfényben tompánmondatok nélkül
míg e kanálnyi égbolt ránksötétül
SZÁMVETÉS
Ma sem csináltam semmit.
A metrón is kerestelek
azután bezártam magam egy üres szobába.
Elveszett időmből a szándék
mert nem találtalak.
De a nagyfeszültségû Ítélethozó
hozott egy Esti Hírlapot, – tele
a tegnapi friss hírekkel és holnap
mikor a villamos, mint õs-szúnyog
kiszívja a kilowattok vérét,
bennem talán erõtvesz
a tenniakarás.
TALÁN IGAZ VOLT
A sosem volt hétfejûek
a sárkányok egybegyûltek,
Tanácskoztak, tanakodtak;
Ki lopja majd el a Holdat.Ki lopja majd el a Holdat ?
Hétfejükkel tanakodtak.
Te meg õ, meg mi, ti, õk,
elkapjuk a tekergõt,Nyakon csípjük az égadtát
Megperzseljük majd a talpát.
Bezárjuk egy nagy pincébe,
Szél sem fújhat a szemébe.De a Hold ezt meghallotta
mosolytól nõtt mind nagyobbra.
Nagyobb lett a sárkányoknál,
Csodásabb a szép álmoknál.
TÉL
Puha hópihe-ágyban
Hófehér domb a kis párna
Hajnalra ébred a fényben
Széllányok gyönyörû tánca
Könnyedén libben a paplan
alszik a holnapok álma
Aranypénz csillog a fagyban
Hópihék hívnak a táncba
ÚTON
ÚTon vagyok
Mögöttem akácgally roppan,
majd lángra lobban.Fölöttem vadlibák úsznak ékben.
Utánunk felhõ…Hullám loccsan.
VALAMI SZÜLETNE
míg a várandós örömök
jönnek egy újabb felvonásra
zavarodottságunk
szerelmes énekét ismétli az Idõ,
Pedig heverõnk pucér örömén
részegítõ italnak nyoma sincs.
VIHAR UTÁN
A virágok mintha szivárványszínüket
vesztenék el,
az elkorhadt deszkapadok tövében.
Mintha egy alig szívott cigarettacsikk
heverne ott,
ahol most fák állnak
gyökérrel fölfelé.
Madártalan tavasz van,
de egy emlékrajzot vetítenek elém
az elkószált galambok.