Lackó Péter elárulja nekünk mit is jelent a boldogság és mit kell tenni ahhoz, hogy mi is boldog emberek legyünk. Előadása elején felidézi, hogy most 51 éves, és vannak az életében olyan pillanatok, amikre emlékszik. (nevetés) No mert vannak olyan pillanatok is, amelyek homályosak. Amikre emlékszik, azok a boldogsághoz, valamilyen eseményhez kötődnek.
Például még gyerekkorában egy kajakversenyen nagyon izgult, mert a kijött a lány is megnézni, akibe szerelmes volt. Az edzője viszont elmondta élete legjobb taktikáját:
– tiszta erőből elrajtolsz, aztán folyamatosan erősítesz, majd a végén még belehúzol! Bele fogsz dögleni, de a végén én itt foglak várni és kiszedlek a vízből.
És a végén nem emlékszik hogy jött ki, de az edzője kiszedte. Majd Laczkó Péter, a vékony kisgyerek ott állt a dobogón, mellette a hozzá képest két benga állat versenyző – és Ő boldog volt. Erre emlékszik.
Másik pillanat Laczkó Péter életében, amikor a feleségével megismerkedett. Emlékszik az első csókra… egy bogárhátúban ültek, és azóta sincs egyetértés, hogy ki csókolt meg kit.
Emlékszik arra a pillanatra, amikor megszülettek a gyerekei. Soha nem fogja elfelejteni azt a pillanatot, amikor elvágta a köldökzsinórt. Aztán elindult haza, hogy elújságoljam a hírt, és a villamosmegállóig szaladt utána a portás, hogy szedje le magáról a zöld kórházi gúnyát… annyira el volt varázsolva.
„Amikor az ember keresi a boldogságot, akkor jó lenne egy eszköz, amivel el lehet érni. Én imádtam Rejtőt. Fantasztikus humorú ember. Az én életem tanúsága két dologban összegezhető. Amikor a saját dolgaidban sikeres vagy, az nagyszerű. A másik, hogy tedd boldoggá a környezeted!
Amikor ez a kettő megvan, akkor a többi jön magától!”