PAPDI MARGIT

1950-ben született Baján. Családos.
Elsõ versei a Képes Újságban jelentek meg.
Mûveit a Nõk Lapja, a Közalkalmazott és a Bajai Mûsor közölte még.

AKÁCOSBAN

A rezzenéstelenül piruló fákat
kiterelted az erdõ szélére,
õrt állítottál a dûlõút mellé
fácánkakasokból, tücsökhadból,
szúnyogokkal keverted érveid,
szavaid súlyos csípések voltak –
de ennek is bármikor vége lehet:
az éj lehullott a fák peremére.

AKÁCVIRÁG

Karjaidba menekülni vágyom,
mikor a lángoló pünkösdi rózsák
szirmukat szélnek hagyják rabolni,
tudni akarom újra és újra,
érintésed rabol-e harmatot
hintázó piros szirmainkra.

Akarom, hogy lucfenyõkbe öltöztess,
ölembe jégszínű akácokat ültess,
vadakat hulló gyöngyharmatban fürdess,
pompázó szirmokat nyakamba hullassál,
tavaszi rügyben, gyümölcs-pirító fényben,
április lobbanó zsenge füvében.

CÍM NÉLKÜL

Csavargok a sűrű esővízben
futva, fuldokolva,
mint béka dugom ki néha
a csatakos vízbõl fejem.
Panaszosan brekegném jajomat
zihálva, víztõl csöpögve állok
és tán a villámok között
magamhoz így is eltalálok.

FIAMRÓL

Magamban hordozva duzzadó életként
villámló fekete szemeket álmodtam arcára,
szõke lombos hajat kerek kobakjára.

Tükörként villódzott a bukó alkonyat,
földig hajlott lengõ fûz ágai alatt,
csiga szarvát elkapni, visszatolni akarta.

Tiszta kéken úszott az esti langy szél
a túloldalról, csónakháton a kõpart felé,
a fiam virágot szed és csokorba köti

a madarak énekét . . .