Peller Tamás

1951-ben született Garán. Tizenkét éves koráig tanyán élt. Jelenleg bajai lakos.
A III. Béla Girnnázium tanulója volt. Nős.

Elsõ versei a Magyar Ifjúság 1974. szeptember 4-i számában jelentek meg.
Műveit közölte még a forrás és a Petõfi Népe.

KIFOSZTOTTAN

A reményekkel teli délutánban
morgó remingtonommal kattogtatom
alaptalan Jeremiás siralmaim
Az elveszett éjszakában
szobor vagyok
városunk oszlopait támasztó
verébjátékszer

 

SÍPOK DUDÁK

Nagyanyám üszkös vetőlapáttal
int felém a bogárszemű sírból.
Ezer ördög táncot jár a fejem körül,
mint sípok, dudák, hegedűk hangja
egy szilaj kocsmában a falu végén.
A hajnalokon napom csillogó zápfoga
szilánkokra őrli a szörnyű látomást:
nagyanyám csont-keze visszahull
az ölébe, úgy ahogy akkor volt a ravatalon
temetése napján.
Lent a sírban őriz egy tincset hosszú hajamból.

 

A BÖLCSESSÉG LELEPLEZÉSE

Verssorok gyöngyöznek a homlokomon
konokul, mint aratók bõrén az izzadság
folyton kibuggyan belõlem a szó hadonászva
meggondolatlanul: olcsó piaci bölcs vagyok !
repül az üveg-arcú hazugok felé
pellertamás ólom-vádja
nehéz a szófürt a számon
naponta reccsenve szakad a kocsány
és dühösen hullik a papírra bánatom –
részegen csalinkázik bennem a világ
még magamat sem tudom tisztán – pedig
tükrünk van,
de bölcseletekkel traktálom a tollat kezemben
nagy tinta-paca van a fejemben :
üti a kezemet érte a tanítónéni
hát csak üssenek, elég nagy fejem van, verni
lehet,
de sütnivaló bolond volnék, ha befognám a szám.

 

KÜZDELEM

kilúgozott lábasok lógnak a falon
szürke a böjt,
csiszolt a lábasfenék : anyám, ennék
szegény öreg csendben motyogja
– nem lehet,

                 ma hamvazószerda van –

megtiltották, hogy egyek !
– de anyám, hiszen neked sincs istened !
riadt szemébõl krokodil-könny hull
csöndben motyogja –
nem lehet,

                  ma hamvazószerda van –

a tornyokon kõvémeredt anyaszívek
csüngnek : – anyám
a tornyok könyöradományból tengenek –
a kötényébe dugja repedezett kezét
és apám ölébe hajtja deresedõ fejét:
– nem fogad szót a gyerek
nem bírok vele, ha nem vered !

 

PERDÜL A TÉLBEN

Jeges hó hull a tavaszban
holt ág-gabalyodással merednek égnek a fák
anyám a disznókat eteti
könyékig moslékban és fölbámul az elhúzó ludakra
tombol a tél: pedig tavaszt ígértünk
jégtörõ tavaszt, de ígértünk mi már többet is –
nyugtatgatom apám; ha teljesíteni tudtuk :
királynõ volt az anyám.
Ígérni könnyû; királynõ ritkán volt!
összeaszott ráncos vén könyékig a halálban turkál
pedig mi az életünkre ígértük a tavaszt
ígértünk új hazát, majd a szél lerombolja a tanyát
– ne aggódj elmegyünk innen – mondtuk magabiztosan
az asztal fölött átköpve a szót.
az anyám csak állt és csendben mosogatott
hitte is nem is : hogy néz ki gyökerestül kitépve az akác !
és vajon elenged maga mellõl az ól
van elég csalán amerre megyünk, mert mit esznek a kiskacsák?
s ha nem lesz kiskacsánk majd mirelitcsirkét eszünk
kottyantottam közbe én, de menjünk messzire el innét
látni-sem-birom-a-sarat
most hó hull a tavaszban megcsalt fák feketére satírozzák az eget
gyászban a tanyám perdül a télben.