Szűcs István 1949-ben született Hercegszántón.
A családi körben, környezetében fogékony lelkét korán érintik a keresztény eszmék és jelképek. Szûcs István ahhoz a nemzedékhez tartozik, mely együtt növekedett a szocializmussal, s ha akarta, ha nem, társaival együtt már kisikolásként a kereszténységet alapjaiban támadó ideológiát, a materialista világnézet vallásellenes kétségeket ébresztõ tételeit hallotta, tanulta.
Ebben a nem maga választotta kettõsségben kereste, és veszítette el útját, reményeit, újra, meg újra. Talán mert mindennél jobban vágyott hinni és érteni. A világot és benne önmagát.
A pécsi Zipernovszky Gépipari Technikum elvégzése után villamos technikus, késõbb munkahelyén a Bajai Vas- és Fémipari Szövetkezetben kulturális szervezõ.
Amikor a városban megalakul a Tóth Kálmán társaság, õ is lelkes tagja, képzi magát, rengeteget olvas. Húszéves korától kezdve ír, írásai megjelentek a Petõfi Népében, de egy-egy versét az országos napilapok is közölték (Ifjúsági Magazin, Képes Újság, Népszava …) .
A hatvanas évek végén indul, s a nyolcvanas évekig mûködik a Tóth Kálmán Társaság. Egy antológiájuk is születik Tüzes ünnep címmel.
1996-ban csatlakozott az Ady Endre Könyvtárban szervezõdõ irodalmi körhöz, s hûséges tagja a bajai alkotók e csoportjának.
Szûcs István költészete különös fényekkel és árnyakkal teli világ, érint, még mielõtt értenénk, ám azon túli figyelmet követel, hogy legbensõbb világában õrzött hite, kétségeivel együtthangzóvá, élet-halál játéka, szavakkal és képekkel, s vég nélkülimérkõzése éggel és földdel, nekünk szóló üzenetté lehessen.
BAJA
Kulcsok, nyilak. A kapualjakban
ácsorgó emberek, a beverõ eső,
a kint táncoló zápor
és az átillanó huzat,
ez a tér, hol nyáron
galambok fújják a levegőt!
Tornyok, házak közt maroknyi
történelem, antennákban úszik
a jelen; mint egy meglékelt földdarab
a városközpontban a park
Egybenõtt májusi fasor
ez a tízezer-diákos város!
Szereted vagy gyűlölöd:
talán magad sem tudod
Mint télen a veszteglõ hajók,
csak füstölsz a Sugovicán – – –
úgy fürkészed a nyomod
a szigeten és a nyárfán.
IMA
Szállj le homlokomra; szítsd a tüzet,
arcomra lángot adj, testeddel forrald
tudatomat, szívembe Te lépj, hozd
a szikrázó havat, abba a szögbe süllyedj
melyet karom bezárt a testeddel,
húzd össze szememet, hogy jobban lássam
a füstbõl kibontakozó tájat:
légy víztükör, bárányfelhõkkel
csiklandozd államat, csöppnyi arcoddal
csobogj, ha szomjazom, építsd fel bennem
világodat, vállaiddal nehezedj kezemre,
kezeddel szorítsd össze életemet.
RINGATÓ
Ha beléd férnék
Kalászban égnék
Ha keresnélek – elvesztenélek
Ha hajadban volnék
Melledre fűzként borulnék
S testedben
Anyámat keresném meg
Ha bõrödben lennék
Napként kelnék
Felhúznám magamra az eget
Szemedben elringatnám
A csillagokat
Ajkadon kigyújtanám
A teliholdat
TESTEDDEL
álmodom
havas, tavaszi éjszakákon.
testeddel gyújtom fel
a villanyt – – –
s ilyenkor kávét szoktam fõzni,
mert nem akarok
aludni : – – –
oly jó a Nappal kelni!
Kapukat, ajtókat zörgetni,
jeget recsegtetni
az utcán végig,
míg – véletlenül –
egy kirakatban ott találom magam;
s az üvegen füleimre
igazítom a hajam,
s míg mosdatlan arcomon
könnyes fény olvad,
tudom,
hogy éjszakára elfogynak
örökzöld reményeim.
A SÍRÁSÓ DALA
Szeptembernek erdejében
ott lakik az október,
októberben minden ember
olyan lesz, mint november
Tüzet rak, árkot ás
annak aki nem más
mint ama Messiás,
aki mindenben társ
S megjelenik vers-
alakban, szerelmes,
kellető, szép szavakban,
holt nejemben, fiamban
az égő gyertyákhoz,
hisz írva van, írva van –
amit adott az angyal
elvett tõle János
A VERS SZÜLETÉSE
Az elefántcsonttorony ablakán
minden galamb ki-beszáll,
nem lakik ott senki már,
csak az Úr képében egy rableány
Hónaljában holddal
maga körül táncol,
hasára süt nappal
a rímbéli jászol
De lám ott szalad Jézus,
fogják, fogják meg –
hogy a pokolba ne juss,
övé az Egek
AZ ÍRÁS MEGKÖVETÉSE
„Kezdetben volt az Ige ,
az Ige Istennél volt,
és Isten volt az Ige…”
Az evangélium (János szerint)
Mint a világvége
mit nem járt ki senki sem,
olyanná lett az Ige; az írás,
hogy belehalt már minden messiás
Szavak, szavak, szavak
csend között – hang’ alatt,
széttárt kezek, tapsok helyett
verésre váró tenyerek
Hetül a hétfõ, keddül a kedd,
alig volt szerda, csütörtök lett
ma – tegnap múlt és holnap lesz,
hiszen a költészet édes
Éjjel élünk, nappal alszunk,
földünk még ismeretlen csillag
ahhoz képest, hogy mi vagyunk
föltámadottjai az Úrnak
MINDENSZENTEK
Álmaimban otthon járva
kinyitom az ablakot,
kiköpve a holdvilágba
halottakkal táncolok
Hull a hulla, hull a hulla
az Isten se kívánja,
megkeseredék Õ-gyomra,
és holtjait kihányja
És felmennek a versekbe
kilencszázötvenhatban
ott, ahol fejjel lefele
föltámadott a magyar
SZŰCS ISTVÁN:
MADARAT FOG A BÁNAT
OPEN ART KIADÓ 2000
A kötet szerkesztõje, a sorozat és a címlap tervezõje:
Dr Michna Ottóné / Ablonczy Ágnes
A kötet illusztrációit
GAJDOSEVA JOHANNA-JOACHIMA készítette
A kötet Baja Város Önkormányzatának és az Ady Endre
Könyvtár Sugó-Körének támogatásával készült
ISBN: 963 7893 23 7
ŐSZI VARÁZSLAT
ALTATÓ
Minden este
mint egy fa –
kiállok az udvarba,
eget verek,
felhõt fõzök
holnapraMinden este
mint egy fa –
szívet szedek,
lelket verek
másokbaMinden este
belehalok magamba –
mint akiket
feltámaszt a keresztfa,
keresztfa
ŐSZI VARÁZSLAT
Még madarakat lát
a házak szeme,
s a méhek mérge
édesen dagad
Hajad lombja lesz
az este –
engedj be, engedj
lombodba
Az õsz fövenyére
hull a szeder,
az érett s gazdag
fekete
A harmat könnye
is elsárgul tõle,
ha már nem lesz
senkije
SZÉLCSEND
Ellopták csendemet, betörtek hozzám,
lelkem üregébe, mint visszhang
hívom az embert, de csak a reklámok
darazsait hallgathatom az éji barlang
csönd-szikláján. S csak a lámpák könnye
csepeg, mikor kibúvik az éj,
s a világ fényt cserél,
s én csillagom is helyet ad nekem,
hogy én tûzzek helyette,
mikor visszatér álmodni egyedül,
s övéihez közel. Ennyire vagyok tõled,
hogy még egyedül sem lehetek!
Mikor csak kutyák harapják a deres
csendet, mikor az egyébként
bõbeszédû nyárfák ezüstös szamárfülei is
lassan integetni kezdtek…
A VEZEKLÉS
Kirándultam a temetõbe,
mint akinek
nincs, nincs senkije,
õseim szavaival
beszélgettem magammal,
hogy én hülye,
és odaadtam ebédemet
a virágoknak,
mert könnyeim eloltották
a gyertyákat,
mint amikor azt kiáltották,
„keresztre,
keresztre vele!”
ÁLOMIDÉZŐ
MINT A KENYÉR
Királynénak
Minden versem madárlátta,
mégse járhat szájról-szájra,
mint egy monda – ha azt mondja,
nincsen vége, nincsen hossza
Mert a Te szoknyád, ruhád alatt
gyűlnek már a méhek, darazsak,
hogy tiltott gyümölcsödet egyék –
mégse fogy el, mégse a Föld és Ég…
MÁR MEGINT
nagy a hajam és kevés a pénzem,
de Te mindig olyan vagy, mint réges-régen,
a csupa csók, csupa szív asszony,
ki levágja a hajam, bajszom
már megint Rólad álmodtam,
helyet cseréltünk az ágyban –
én voltam a nõ és Te a férfi,
olyan jó volt verset, verset szülni
FELADÓ: ANNA
Feltépem a borítékot, –
A tûzi kar habzik,
a körmök kapaszkodnak,
ragaszkodnak, majd
elernyed a szív;
a Nap halálajkakra pillant,
kopott asztalon üvölt
a zuhatag, és mossa
az idõszámítás köveit.
JÖTTÉL
Az éjbõl,
csillagok hajából,
gólyák kelepeltek
az éber
augusztusi tájról
hûs villámok csaptak
össze hangtalan,
hogy az õszi varjak
a szõlõk szemében
csak téged lássanak
jöttél a fénybõl,
halott bátyámtól, –
mikor megszülettem én
az élõ haláltól – jöttél
a hó templomából
ÉSZVESZTŐ ÉJJELEK
PÁLFORDULÁSOKRA
Mint a Jelenések Könyvének Jánosa
a Bibliával fejbevágott újra,
hogy feltámadjak, akár Krisztus
a pálfordulásokra
S mint akit meztelenül feszítettek
keresztre, hogy a szégyent
is lássa, és elölrõl kezdõdjék a juss
a szellemmé változásra
ÖRDÖG IDÕK
Yorick alkonyából
Ki úgy árulja csontvázát,
akár a verseit,
verje agyon a tudományt,
míg agyát lékelik
Ne dogmákat, ne eszméket
költsön kölcsön,
kamatlábon járó nõket
vedlik e bõr
Több nyelven, mint tõzsdeügynök
adjon munkát nékem,
Isten és a teremtés közt
elhiggyem a létem
MINTHA MESÉBEN LETTEM VOLNA
embererdőben jártam
fűvé, fává váltan,
madarat fogtam volna,
szállt vélem az utca
szállt vélem az utca,
mintha mesében lettem
volna – tizenhét fejjel
előzött meg múltja
fűvé, fává váltan
madarat fogtam volna,
de a szökő évben
csak egy lányra futotta
zümmögött a méhe,
ordas volt az odva,
mint aki apjából
anyjába bújt vissza
ÉSZVESZTŐ ÉJJELEK
Éjjeleknek leányanyja
süssön a nap hűs hasadra,
ha minden tükröd össze is tört,
öltsd ki, öltsd ki nyelved, nékem öltsd
Bűneidre áment mondok,
hazudnak az igazmondók,
hisz tested temploma bezárt
észvesztõ éjjeleken át
És kívül maradtak hát
a paráznák, paráznák
A MÁSODIK GENEZIS
KŐÉNEK 1980-BÓL
Hol a lelked
forró köve?
Ne hajítsd el
mindenfele
Ülj a kõre
megpihenve,
magad légy az
út kezdete!
JÓNÁS SZEREPÉBEN
már partra vetett
a tenger,
nem volt olyan hal,
amelyik
elnyelt volna engem,
nem hiába
voltál te a tenger,
amely istenné
tett a bajban, mint
azt akinek
bûne van, bûne van
Nem hiába voltál
te a hal,
amikor három napig
benned voltam,
mint akinek testébõl
vér és víz
folyt ki a bajban,
de hálás lesz,
aki majd kezet mos
utánam, ha
meghaltam, ha meghaltam
APOKALIPSZIS
MCMLXXXVIII
A kenyér és bor
színében az Antikrisztus
csak igék nélküli kór,
júdási juss
Míg a sok lator
könyörgött,
már halotti tor
várta Õt
Már várta õt
a föld gyomra,
hogy az Idõt
is fölfalja
GYÓNÁS UTÁN
Miután fiaddá fogadtál Uram,
bolonddá tett a hit,
állítsam vagy tagadjam
azt, amit lelkem nem teljesít?
Motivál bennem az erõ,
és a gyengeségem kicsinyesít,
mert a halál rohamléptekkel jõ,
a feltámadás pedig késik
S ha robbanni tudnék,
Te ments meg, Te ments meg,
vedd el, ó vedd kéjét
a keresztnek!
ÉNEK ÉG AZ ÉGEN
ÉNEK ÉG AZ ÉGEN
Idült az idő
és öreg este lesz,
vissza nem térõ
halottak képe ez
Mert ott álltak,
ahol a fák,
rajtuk madarak
fészküket rakják
Az örökölt bűn is átszáll,
mint õk a tengeren,
az elhallgattatás árán
õrület él bennem
ÉNEK EGY HALOTTÉRT
Hadd legyek néma,
mint a virág,
amikor lopják, és
a csókot adják,
csillogjon szemem,
mint minden csillag,
amelyik körülöttem
süket és vak,
amikor a halotti nap
és az élõ hold
világít, amikor a
szó, a Szó haldoklik,
amikor a forma
megöli a verset,
nincs tartalom, és
a szó is beteg,
mint gyermek,
maradnak a pontok,
vesszõk, a kérdõ,-
s felkiáltójelek,
amikor a verssel,
mint költõvel?…
a szépség hal meg!
AZ IDÕN TÚL
Ímé eljõ a felhõkkel; és minden
szem meglátja… Jelenések Könyve 1:7.
S mindent elborít a tenger,
kialszik az ég és a naprendszer,
a csillagokon túl csak Isten marad egymaga,
hogy elváljék tõle keresztje, Krisztusa
S nem lesz több Ige, hogy testté légyen,
hisz egy testben annyi lélek fér el,
mert az Apokalipszis négy lovát
már kikötötték az imák
EZREDVÉG
Az idõ nem ismer ünnepet,
és lesújt rá az Isten is,
az országban árvíz volt, árvíz,
most pedig esõ, esõ sincs
S a templomok is megtelnek
szirmokkal, virággal,
mintha a szent lélek szólna
nyelvével, lángjával
Körül vagyunk véve,
mint Izráel egykoron,
de román, ukrán, szlovák,
szerb és német mind-mind rokon