Szűcs István

Szűcs István 1949-ben született Hercegszántón.
A családi körben, környezetében fogékony lelkét korán érintik a keresztény eszmék és jelképek. Szûcs István ahhoz a nemzedékhez tartozik, mely együtt növekedett a szocializmussal, s ha akarta, ha nem, társaival együtt már kisikolásként a kereszténységet alapjaiban támadó ideológiát, a materialista világnézet vallásellenes kétségeket ébresztõ tételeit hallotta, tanulta.
Ebben a nem maga választotta kettõsségben kereste, és veszítette el útját, reményeit, újra, meg újra. Talán mert mindennél jobban vágyott hinni és érteni. A világot és benne önmagát.

A pécsi Zipernovszky Gépipari Technikum elvégzése után villamos technikus, késõbb munkahelyén a Bajai Vas- és Fémipari Szövetkezetben kulturális szervezõ.
Amikor a városban megalakul a Tóth Kálmán társaság, õ is lelkes tagja, képzi magát, rengeteget olvas. Húszéves korától kezdve ír, írásai megjelentek a Petõfi Népében, de egy-egy versét az országos napilapok is közölték (Ifjúsági Magazin, Képes Újság, Népszava …) .
A hatvanas évek végén indul, s a nyolcvanas évekig mûködik a Tóth Kálmán Társaság. Egy antológiájuk is születik Tüzes ünnep címmel.
1996-ban csatlakozott az Ady Endre Könyvtárban szervezõdõ irodalmi körhöz, s hûséges tagja a bajai alkotók e csoportjának.
Szûcs István költészete különös fényekkel és árnyakkal teli világ, érint, még mielõtt értenénk, ám azon túli figyelmet követel, hogy legbensõbb világában õrzött hite, kétségeivel együtthangzóvá, élet-halál játéka, szavakkal és képekkel, s vég nélkülimérkõzése éggel és földdel, nekünk szóló üzenetté lehessen.

dr. Michna Ottóné, Ablonczy Ágnes

Szűcs István

BAJA

Kulcsok, nyilak. A kapualjakban
ácsorgó emberek, a beverõ eső,
a kint táncoló zápor
és az átillanó huzat,
ez a tér, hol nyáron
galambok fújják a levegőt!

Tornyok, házak közt maroknyi
történelem, antennákban úszik
a jelen; mint egy meglékelt földdarab
a városközpontban a park
Egybenõtt májusi fasor
ez a tízezer-diákos város!

Szereted vagy gyűlölöd:
talán magad sem tudod
Mint télen a veszteglõ hajók,
csak füstölsz a Sugovicán – – –
úgy fürkészed a nyomod
a szigeten és a nyárfán.

 

IMA

Szállj le homlokomra; szítsd a tüzet,
arcomra lángot adj, testeddel forrald
tudatomat, szívembe Te lépj, hozd
a szikrázó havat, abba a szögbe süllyedj
melyet karom bezárt a testeddel,
húzd össze szememet, hogy jobban lássam
a füstbõl kibontakozó tájat:
légy víztükör, bárányfelhõkkel
csiklandozd államat, csöppnyi arcoddal
csobogj, ha szomjazom, építsd fel bennem
világodat, vállaiddal nehezedj kezemre,
kezeddel szorítsd össze életemet.

 

RINGATÓ

Ha beléd férnék
Kalászban égnék
Ha keresnélek – elvesztenélek
Ha hajadban volnék
Melledre fűzként borulnék
S testedben
Anyámat keresném meg
Ha bõrödben lennék
Napként kelnék
Felhúznám magamra az eget
Szemedben elringatnám
A csillagokat
Ajkadon kigyújtanám
A teliholdat

 

TESTEDDEL

álmodom
havas, tavaszi éjszakákon.
testeddel gyújtom fel
a villanyt – – –
s ilyenkor kávét szoktam fõzni,
mert nem akarok
aludni : – – –
oly jó a Nappal kelni!
Kapukat, ajtókat zörgetni,
jeget recsegtetni
az utcán végig,
míg – véletlenül –
egy kirakatban ott találom magam;
s az üvegen füleimre
igazítom a hajam,
s míg mosdatlan arcomon
könnyes fény olvad,
tudom,
hogy éjszakára elfogynak
örökzöld reményeim.

 

A SÍRÁSÓ DALA

Szeptembernek erdejében
ott lakik az október,
októberben minden ember
olyan lesz, mint november

Tüzet rak, árkot ás
annak aki nem más
mint ama Messiás,
aki mindenben társ

S megjelenik vers-
alakban, szerelmes,
kellető, szép szavakban,
holt nejemben, fiamban

az égő gyertyákhoz,
hisz írva van, írva van –
amit adott az angyal
elvett tõle János

 

A VERS SZÜLETÉSE

Az elefántcsonttorony ablakán
minden galamb ki-beszáll,
nem lakik ott senki már,
csak az Úr képében egy rableány

Hónaljában holddal
maga körül táncol,
hasára süt nappal
a rímbéli jászol

De lám ott szalad Jézus,
fogják, fogják meg –
hogy a pokolba ne juss,
övé az Egek

 

AZ ÍRÁS MEGKÖVETÉSE

         “Kezdetben volt az Ige ,
          az Ige Istennél volt,
          és Isten volt az Ige…”
          Az evangélium (János szerint)

Mint a világvége
mit nem járt ki senki sem,
olyanná lett az Ige; az írás,
hogy belehalt már minden messiás

Szavak, szavak, szavak
csend között – hang’ alatt,
széttárt kezek, tapsok helyett
verésre váró tenyerek

Hetül a hétfõ, keddül a kedd,
alig volt szerda, csütörtök lett
ma – tegnap múlt és holnap lesz,
hiszen a költészet édes

Éjjel élünk, nappal alszunk,
földünk még ismeretlen csillag
ahhoz képest, hogy mi vagyunk
föltámadottjai az Úrnak

 

MINDENSZENTEK

Álmaimban otthon járva
kinyitom az ablakot,
kiköpve a holdvilágba
halottakkal táncolok
Hull a hulla, hull a hulla
az Isten se kívánja,
megkeseredék Õ-gyomra,
és holtjait kihányja
És felmennek a versekbe
kilencszázötvenhatban
ott, ahol fejjel lefele
föltámadott a magyar

 

SZŰCS ISTVÁN:
MADARAT FOG A BÁNAT

OPEN ART KIADÓ    2000

A kötet szerkesztõje, a sorozat és a címlap tervezõje:
Dr Michna Ottóné / Ablonczy Ágnes

A kötet illusztrációit
GAJDOSEVA JOHANNA-JOACHIMA készítette

A kötet Baja Város Önkormányzatának és az Ady Endre
Könyvtár Sugó-Körének támogatásával készült

ISBN: 963 7893 23 7

ŐSZI  VARÁZSLAT

ALTATÓ

Minden este
mint egy fa –
kiállok az udvarba,
eget verek,
felhõt fõzök
holnapra

Minden este
mint egy fa –
szívet szedek,
lelket verek
másokba

Minden este
belehalok magamba –
mint akiket
feltámaszt a keresztfa,
keresztfa

ŐSZI VARÁZSLAT

Még madarakat lát
a házak szeme,
s a méhek mérge
édesen dagad

Hajad lombja lesz
az este –
engedj be, engedj
lombodba

Az õsz fövenyére
hull a szeder,
az érett s gazdag
fekete

A harmat könnye
is elsárgul tõle,
ha már nem lesz
senkije

SZÉLCSEND

Ellopták csendemet, betörtek hozzám,
lelkem üregébe, mint visszhang
hívom az embert, de csak a reklámok
darazsait hallgathatom az éji barlang
csönd-szikláján. S csak  a lámpák könnye
csepeg, mikor kibúvik az éj,
s a világ fényt cserél,
s én csillagom is helyet ad nekem,
hogy én tûzzek helyette,
mikor visszatér álmodni  egyedül,
s övéihez közel. Ennyire vagyok tõled,
hogy még egyedül sem lehetek!
Mikor csak kutyák harapják a deres
csendet, mikor az egyébként
bõbeszédû nyárfák ezüstös szamárfülei is
lassan integetni kezdtek…

A VEZEKLÉS

Kirándultam a temetõbe,
mint akinek
nincs, nincs senkije,
õseim szavaival
beszélgettem magammal,
hogy én hülye,
és odaadtam ebédemet
a virágoknak,
mert könnyeim eloltották
a gyertyákat,
mint amikor azt kiáltották,
„keresztre,
keresztre vele!”

 

ÁLOMIDÉZŐ

MINT A KENYÉR
Királynénak

Minden versem madárlátta,
mégse járhat szájról-szájra,
mint egy monda – ha azt mondja,
nincsen vége, nincsen hossza

Mert a Te szoknyád, ruhád alatt
gyűlnek már a méhek, darazsak,
hogy tiltott gyümölcsödet egyék –
mégse fogy el, mégse a Föld és Ég…

MÁR MEGINT

nagy a hajam és kevés a pénzem,
de Te mindig olyan vagy, mint réges-régen,
a csupa csók, csupa szív asszony,
ki levágja a hajam, bajszom

már megint Rólad álmodtam,
helyet cseréltünk az ágyban –
én voltam a nõ és Te a férfi,
olyan jó volt verset, verset szülni

FELADÓ: ANNA

Feltépem a borítékot, –
A tûzi kar habzik,
a körmök kapaszkodnak,
ragaszkodnak, majd
elernyed a szív;
a Nap halálajkakra pillant,
kopott asztalon üvölt
a zuhatag, és mossa
az idõszámítás köveit.

JÖTTÉL

Az éjbõl,
csillagok hajából,
gólyák kelepeltek
az éber
augusztusi tájról

hûs villámok csaptak
össze hangtalan,
hogy az õszi varjak
a szõlõk szemében
csak téged lássanak

jöttél a fénybõl,
halott bátyámtól, –
mikor megszülettem én
az élõ haláltól – jöttél
a hó templomából

 

ÉSZVESZTŐ  ÉJJELEK

 

PÁLFORDULÁSOKRA

Mint a Jelenések Könyvének Jánosa
a Bibliával fejbevágott újra,
hogy feltámadjak, akár Krisztus
a pálfordulásokra

S mint akit meztelenül feszítettek
keresztre, hogy a szégyent
is lássa, és elölrõl kezdõdjék a juss
a szellemmé változásra

 

ÖRDÖG IDÕK
Yorick alkonyából

Ki úgy árulja csontvázát,
akár a verseit,
verje agyon a tudományt,
míg agyát lékelik

Ne dogmákat, ne eszméket
költsön kölcsön,
kamatlábon járó nõket
vedlik e bõr

Több nyelven, mint tõzsdeügynök
adjon munkát nékem,
Isten és a teremtés közt
elhiggyem a létem

 

MINTHA MESÉBEN LETTEM VOLNA

embererdőben jártam
fűvé, fává váltan,
madarat fogtam volna,
szállt vélem az utca

szállt vélem az utca,
mintha mesében lettem
volna – tizenhét fejjel
előzött meg múltja

fűvé, fává váltan
madarat fogtam volna,
de a szökő évben
csak egy lányra futotta

zümmögött a méhe,
ordas volt az odva,
mint aki apjából
anyjába bújt vissza

 

ÉSZVESZTŐ ÉJJELEK

Éjjeleknek leányanyja
süssön a nap hűs hasadra,
ha minden tükröd össze is tört,
öltsd ki, öltsd ki nyelved, nékem öltsd

Bűneidre áment mondok,
hazudnak az igazmondók,
hisz tested temploma bezárt
észvesztõ éjjeleken át

És kívül maradtak hát
a paráznák, paráznák

 

A MÁSODIK  GENEZIS

KŐÉNEK 1980-BÓL

Hol a lelked
forró köve?
Ne hajítsd el
mindenfele

Ülj a kõre
megpihenve,
magad légy az
út kezdete!

 

JÓNÁS SZEREPÉBEN

már partra vetett
a tenger,
nem volt olyan hal,
amelyik
elnyelt volna engem,
nem hiába
voltál te a tenger,
amely istenné
tett a bajban, mint
azt akinek
bûne van, bûne van

Nem hiába voltál
te a hal,
amikor három napig
benned voltam,
mint akinek testébõl
vér és víz
folyt ki a bajban,
de hálás lesz,
aki majd kezet mos
utánam, ha
meghaltam, ha meghaltam

 

APOKALIPSZIS

MCMLXXXVIII

A kenyér és bor
színében az Antikrisztus
csak igék nélküli kór,
júdási juss

Míg a sok lator
könyörgött,
már halotti tor
várta Õt

Már várta õt
a föld gyomra,
hogy az Idõt
is fölfalja

 

GYÓNÁS UTÁN

Miután fiaddá fogadtál Uram,
bolonddá tett a hit,
állítsam vagy tagadjam
azt, amit lelkem nem teljesít?

Motivál bennem az erõ,
és a gyengeségem kicsinyesít,
mert a halál rohamléptekkel jõ,
a feltámadás pedig késik

S ha robbanni tudnék,
Te ments meg, Te ments meg,
vedd el, ó vedd kéjét
a keresztnek!

 

ÉNEK ÉG AZ ÉGEN

 

ÉNEK ÉG AZ ÉGEN

Idült az idő
és öreg este lesz,
vissza nem térõ
halottak képe ez

Mert ott álltak,
ahol a fák,
rajtuk madarak
fészküket rakják

Az örökölt bűn is átszáll,
mint õk a tengeren,
az elhallgattatás árán
õrület él bennem

 

ÉNEK EGY HALOTTÉRT

Hadd legyek néma,
mint a virág,
amikor lopják, és
a csókot adják,
csillogjon szemem,
mint minden csillag,
amelyik körülöttem
süket és vak,
amikor a halotti nap
és az élõ hold
világít, amikor a
szó, a Szó haldoklik,
amikor a forma
megöli a verset,
nincs tartalom, és
a szó is beteg,
mint gyermek,
maradnak a pontok,
vesszõk, a kérdõ,-
s felkiáltójelek,
amikor a verssel,
mint költõvel?…
a szépség hal meg!

 

AZ IDÕN TÚL

Ímé eljõ a felhõkkel; és minden
szem meglátja… Jelenések Könyve 1:7.

S mindent elborít a tenger,
kialszik az ég és a naprendszer,
a csillagokon túl csak Isten marad egymaga,
hogy elváljék tõle keresztje, Krisztusa

S nem lesz több Ige, hogy testté légyen,
hisz egy testben annyi lélek fér el,
mert az Apokalipszis négy lovát
már kikötötték az imák

 

EZREDVÉG

Az idõ nem ismer ünnepet,
és lesújt rá az Isten is,
az országban árvíz volt, árvíz,
most pedig esõ, esõ sincs

S a templomok is megtelnek
szirmokkal, virággal,
mintha  a szent lélek szólna
nyelvével, lángjával

Körül vagyunk véve,
mint Izráel egykoron,
de román, ukrán, szlovák,
szerb és német mind-mind rokon