Tesényi Rózsa

Tesényi Rózsa

Az első verseskötetemben közel húsz év „termését” szedtem össze. Fiatal koromtól, egészen 2012-ig. A második kötet ehhez képest gyorsan, egy év leforgása alatt született meg.
A legnagyobb ihletet talán az a szerelem adta, amely nagy hatással volt, és van rám. Ebből az érzésből születtek a szerelmes versek. Mellette, helyet kapnak az általam nagyon kedvelt filozofikus témájú versek, melyeket mindig nagy előszeretettel írok, az élet igazságairól, vagy, éppen igazságtalanságairól. Hasonlóképpen a lélekről, mely örök téma, hiszen a lélek az, ami összetartja az embert, a lélek az, ami tovább él akkor is, amikor mi már elhagyjuk földi pályánk. Ehhez kapcsolódnak vallásos hangzású költeményeim. A fenti témakörökön túl realista, táj és alkalomra íródott versek színesítik a palettát. Összességében optimistább hangvételű, mint az ezt megelőző kiadás. Olyan amilyen éppen a mostani lelkivilágom.
Boldog vagyok, hogy az életem legfontosabb történéseit, gondolataimat, az élet dolgairól, ki tudom fejezni, és le tudom írni vers formájában, melyek talán a jelenen túl fennmaradnak majd az utókor számára is.

Befagyott világ

Ülök a szobában, nézek kifele,
Hólepte, táj néz befele.
Most is hull az égből a hó
Betakart, mindent, mint egy nagy takaró.
A fák roskadoznak alatta,
Az állatok is elbújtak az óta.
Csak csend, és fehérség mindenütt,
Festménybe illő kép, mit nézhetünk.
Dermesztő mínuszok röpködnek,
A házakban az emberek tüzelnek.
Szép, de halott e táj,
Az utcákon szinte senki nem jár.
Csak néma csendben ül a fán,
Szorosan ölelve azt át,
Tartja, nem engedi magát,
A jeges, mégis csodás, befagyott világ.

2011

 

A múló idő

Az élet múlandó,
Sorsunk ismeretlen,
Magával ragad a rohanó idő.
Nap, nap után elszalad,
S utána mi marad?
Vajon marad e valami, megfogható,
Valami, ami megmarad.
Élünk a mának, s várjuk a holnapot
A múltunk közben megkopott.
Letenni teljesen nem lehet,
Mert a múlt idő is mi vagyunk.
Ezzel vagyunk egészek,
S mit érne az egész, ha eldobnánk végleg.
Akkor a mát is semmissé tennénk,
S csak álmainknak élnénk, csak terveznénk.
S a rohanó idővel semmivé lennénk.
Meg kell élni minden pillanatot,
Még akkor is, ha fáj, ha rossz.
S eltenni egy képzelt fiókba,
Minden megélt emléket, gondolatot.
S néha elővenni,
Mert ez ad bölcsességet, tapasztalatot.
Múlt, jelen, jövő elválaszthatatlanok.
Egymásból táplálkoznak,
Belőlük épül fel az élet,
Melyet összefognak,
Mint részek az egészet.

2013

 

Idő és tér

Az idő mérhetetlen,
A tér végtelen.
Nézek elmerengve,
Tekereg az elme kereke.
Az élet kegyetlen,
Az ember tehetetlen,
De nincs lehetetlen.
Tenni kell, amíg lehet,
Alkotni, szeretni, ölelni.
Amíg az idő engedi,
A végtelent magunkévá tenni.

2014