Tóth József

Baján, a Jelky András Szakképzõ Iskolában tanítok.

Szabadidõm nagy részét a sport és a kirándulás tölti ki,
szenvedélyesen szeretek hegyvidékeink festõi szépségû ,
jó levegõjû erdeiben barangolni.

Legtöbb versemhez a szép környezet és a társaimmal átélt
sok – sok örömteli pillanat adta az ihletet , de emellett más
témákban is – magány , barátság , szerelem – próbáltam
barátaim és magam számára maradandót alkotni .

Álmodom

Álmodom vagy tényleg eljöttél?
Hajadba fúj a nyári szél,
szemedben szerelem tüze ég,
pedig nem volt rég , hogy elmentél.

Azúrkék nyári ég alatt
feledem az összes gondomat.
Örülök , ha te is boldog vagy,
váltsuk valóra vágyainkat !

Tóparton vagy kopár hegyeken,
akarom, hogy maradj még velem.
Úgy érzem, ez már a szerelem,
többé el ne engedd a kezem!

Valahol egy ragyogó alkonyon
kéz a kézben ülünk a parton.
Elfáradtam , szememet lehunyom
s egész éjjel csak rólad álmodom.

Álomvilág

Álomvilágban élek ,
minden meseszerű,
a beszûrõdõ fénysugár
zöld vagy rózsaszínű.

Milliónyi mozaik
valamikor egy kép volt ,
szilánkokra összetört ,
mikor egy harang megkondult .

Felhõk gyülekeznek ,
elered az esõ ,
Álmot hoz szememre
egy hûvös õszi szellõ .

*

Lassan felébredek ,
kinyitom a szemem ,
a földön szerteszórva
szilánkok hevernek .

 

Barátok között

Télen a színekre vágyom ,
sárgára , zöldre , az ég kékjére .
Nyáron kívánom a hófehéret ,
ilyen egy nyughatatlan lélek .

Nyarakban számolom az éveket ,
vár ránk sok kaland és az ismeretlen .
Barátok között vagyok ,
arcunk a boldogságtól ragyog .

Télen a nyarat várom ,
a múltat gyakran felidézem .
Újra élem az élményeket ,
ilyen egy romantikus lélek .

Nyarakban számolom az éveket ,
a telek munkával telnek .
Szerencsésnek mondhatom magam ,
mert évek óta erre vágytam .

Hogy meddig tart ez az állapot ?
Nem tudom , a jövõt nem sejtem .
De remélem , ameddig élek ,
így telnek majd el az évek .

 

Egy nyári nap

Nyári éjszaka után, mikor felkel a nap
újra hallom dalolni a madarakat .
Fölöttünk kék az ég,
a levegõ hûvös még,
ez a mai nap talán sok szépet ígér.

Patakparton ülök, halkan csobog a víz,
utat tör magának, bármilyen a felszín.
Az idõ szinte megáll,
de a patak csorog tovább,
egy szitakötõ követi kanyargós útján.

Csak egy pont a térképen az a bizonyos hely,
mégis oly sokat jelent nekem,
ahol égig érnek a fák,
patakok szabdalják,
a nap köszön és leküldi aranysugarát.

 

Fecskeélet

Süt a nap,
Kék az ég,
Dróton ülnek a fecskék.

Csapatostól gyülekeznek,
Néha – néha felröppennek,
Elborítják a kék eget,
Majd zuhanó repülésben
Egymás mellé visszatérnek.

Még süt a nap,
még kék az ég,
elköszönnek a fecskék.

Elbúcsúznak a mezõktõl,
a házaktól, a kertektõl,
sárból készült fészkeiktõl,
marasztaló langyos õsztõl,
hulló, sárgult levelektõl

Egy álmos reggel
köd szitál,
a fecskenép már messze jár.

Látnak csipkés hegygerincet,
sötét völgyet, kopasz bércet,
majd a végtelen, kék tengert,
hûs vizében megfürödnek,
tél utol nem éri õket.

Minden fehér,
hull a hó,
most fecskének lenni jó.

Messzi földre elrepültek,
Nyári napon sütkéreznek,
Nem fáznak és nem éheznek,
De tavasszal újra jönnek,
Õszig ismét köztünk élnek,
Visszavárjuk, visszavárjuk õket.

 

Gyerek – kór

Egyszer volt , hol nem volt ,
volt egyszer egy gyerekkor .
Gondtalanság , vidámság ,
csupa játék , boldogság .

Szamárság , szamárság ,
utáltuk a tanulást .
Ugrándoztunk , fogócskáztunk ,
komor jövõnket nem láttuk .

Felnõttünk , felnõttünk ,
nyomban szét is széledtünk .
Ki erre ment , ki arra ,
csak én maradtam magamra .

Úgy érzem , úgy érzem ,
még nem igaz , hogy felnõttem .
Külsõre már nagy vagyok ,
de más alig változott .

 

Holdfény és csillagos ég

Holdfény és csillagos ég,
szeretném, ha maradnál még.
De a hajnali aranysugár
téged már nem itt talál.

Gyöngyhaj és mandulaszem,
nem jött ő azóta sem.
Hiába kérleltem én ,
nem leltem nyomát se még.

Holdfény és csillagos ég,
álmosan susog a szél.
Reggelig várakozok
és közben álmodozok … én.

 

Szanda – vár

A Cserhát szívében szelíd lankák között ,
hol rét és erdõ egymást váltva köszön ,
felhõk fölé tornyosul egy kopár hegycsúcs ,
ott fenn a néma csend a legnagyobb úr .

Történelem viharai messze járnak már ,
török helyett esõt hoz a szeszélyes nyár .
Ilyenkor ködbe borul a megsebzett táj ,
égi áldás mossa le szenvedõ arcát .

Amikor elvonulnak a szürke fellegek
és azúrkék háttért kap a magányos hegy ,
messzirõl látható , hogy nem teljesen kopár ,
a legtetején egy kõvár romja áll .

Elhagyatott hely ez , nem lakja senki ,
de azért akad még aki felkeresi .
Két vándor is felment egy álmos délután
meglesni a Cserhát ezernyi kincsét , rejtõzõ báját .

Mert fentrõl mindent lát a kíváncsi szempár ,
feltárja szépségét e búskomor táj .
Fák , bokrok , mezõk és sok apró ház ,
messzire ellátni az esõ után .

Az idõ gyors szekere lassít , majd megáll ,
visszafelé gurul addig míg állt e vár .
Az egyik vándor úrnõ lenne a zord korban ,
lovagolna nyáron a napos hegyoldalban .

A másik vándor szerény , bár nem lenne szolga ,
cipésznek beállna , hisz szakadt a bakancsa .
Esetleg még pékként szívesen dolgozna ,
mert megette kenyerét , üres már a zsákja .

A képzelet világa gazdag és mesés ,
ünnep van éppen , mulat a várnép .
Asztalfõn az úrnõ , mellete a pék ,
elõttük tányér , a vacsora kész .

Amíg tálalják az úri lakomát ,
zenészek pengetik a lantot , a gitárt .
Egyre gyorsabban forog a körtánc ,
régen volt ilyen gondtalan vidámság .

Az álomnak itt vége , a várnak csak romja áll ,
még egyszer széttekint a két vidám szempár .
Lenyugodni készül a nap korongja már
és magára maradva alszik a Szanda-vár .

Az 1997-es Kék-túra emlékére

1997. Július 27.

 

A Malom – völgyben

Ha a nyár végnapjai lassan elérkeznek ,
de még zöld ruhát viselnek a fák , a bokrok ,
erre a helyre vissza – visszatérek ,
mert langyos a levegõ , felhõtlen az égbolt .

Rég elköszönt a nap , mikor megérkeztem ,
lenyugodni készül már a bágyadt hold is .
A tó ezüst tükrén aranyhíd lebeg ,
egy csónak a vízen halkan ringatózik .

Szellõ sem rebben , mélyen alszik a táj .
Meseszép álmát õrzik a csillagok .
A zöldellõ domboldal csupán egy sötét sáv ,
fölötte ásít a narancsszínû hold .

A fûben szentjánosbogarak világítanak,
üde , zöld fényük ámulatba ejt .
Lámpásaik mentén meglelem az utat ,
ami a sötétben szállásomhoz vezet .

Eggyé válok a szunnyadó természettel ,
lehunyom szememet , a szép múltról álmodok .
Barátokról , akik itt voltak velem ,
mikor e völgy a zord téltõl búcsúzott .

Az ébredés olyan , mintha újjászülettem volna .
Még pihen az erdõ , pára úszik lomhán a tó felett ,
de a felkelõ nap gyorsan szétoszlatja
s megtisztulok éltetõ , reggeli fényében .

Nappal feléled a Malom – völgy környéke .
Horgászok , kirándulók zsibongó hada ver tábort .
Mindenki mosolyog és pihenni szeretne ,
eljött egy jó barát , hát én is boldog vagyok .

Végül szürkületkor tábortüzet rakunk ,
némán nézzük a vöröslõ lángokat .
Holnap kettéválik göröngyös utunk ,
utánunk már csak a kihûlt hamu marad.

 

Neked köszönhetem

Te lettél a fény a sötét éjszakában ,
én lettem az árnyék lenn a pusztaságban .
Éltetõm a holdnak aranyló korongja ,
csak vele létezem , nélküle soha .

Langyos esõ voltál egy forró alkonyon ,
csupasz bokor voltam , száradtam a napon .
Ma már virágköntös díszíti testemet ,
nem szenvedek tovább , újjászülettem .

Egy apró porszem voltam , Te voltál a szél ,
felkaptál és messzire elrepítettél.
Bejártuk együtt a hatalmas világot ,
ezzel teljesült áhított vágyálmom .

Ha Te vagy a forróság , én vagyok a fagy ,
kõkemény jégszívem melletted felolvad .
A zord telet tavasz váltja fel lelkemben ,
e nagy változást neked köszönhetem .

 

r-nek

Félek, forró tüzedben semmivé olvadok,
de egyedül már csak egy lelketlen test vagyok.
Nélküled a naplemente nem más, mint a vég,
melletted csodaszép, színes égi játék.

Sötétséget küldött rám a pihentetõ éj,
álmomban rád találtam és Te átöleltél.
Mint nyíló virágokat a mézet gyújtó méh,
vagy megfáradt vándort a langyos nyári szél.

Fényben fürdik lelkem, nélküle nem élhetek,
de nélküled az izzó nap fakó, fénytelen.
Éltetõm a természet ártatlan szépsége,
ha eljönnél velem, veled élnék benne.

 

Szerelem

Sötétségben éltem eddig nélküled ,
Zárt ajtók mögé bújt fiatal lelkem .
Elõször gyúlt fény most szívem legmélyén ,
Ringató dalt dúdol a tavaszi szél .
Elbûvül e furcsa , mágikus érzés ,
Lángba borult testem a testedhez ér .
Eggyé forr lelkem lelkeddel örökre ,
Múlté a magány fekete börtöne .

 

Gyémánt sziget

Messze délen , hol felhõ az égre csak néha téved ,
a kék tenger éke egy gyémánt – sziget .

Elképzelem egy hûvös estén ,
a partról csodáljuk a naplementét .
Hullámok hátán aranyhíd lebeg ,
színes kapuja a Gyémánt – sziget .

Gyémánt – sziget , ezernyi szépsége érintetlen ,
Kék – tenger dísze a végtelen térben .

Fénye a patak , mely halkan zenél ,
dísze az erdõ , a színpompás rét .
Éke egy szikla s ha tetején állsz ,
csak rád mosolyog e mesés világ .

Gyémánt – sziget , életem bárkája hozzád siet
a háborgó – tomboló Kék – tengeren .

Ahogy az utam végére érek ,
úgy nyugszik meg a kavargó tenger .
Mikor felbukkan egy aprócska pont ,
alszik a víz , égen a napkorong .

Gyémánt – sziget , szívemben öröm , mert megleltelek .
Vigyázok rád , óvom minden kincsed .

 

Szomorú dal

Vörös az ég alja.
Napot egy hegy takarja.
Fagyos lesz az éjszaka,
csak a vén hold lámpása
pislákol a távolban.

Itt maradt egy kismadár.
Szárnya törött, nem száll már.
Elénekli a bánatát,
vele sírnak a vén tölgyfák
a hideg éjszakán.

Megfagyott minden virág.
A méhsereg sem dong már.
Sivár, szürke lett a határ,
csak az erdõ felõl száll
egy madárdal a szél hátán.

 

Vidám dal

( önarckép a kollégiumi idõkbõl )

Jó napot kívánok !
Egy vidám dalt most eljátszok .
Szomorú vagy rossz a kedve ?
Mindjárt meg lesz nevettetve !

Nincsen nekem krumpliorrom ,
hajamat sosem kócolom .
Mégis , akik keseregnek ,
engem gyakran felkeresnek .

Állítólag nyugodt vagyok ,
néha talán elbambulok .
Ürességtõl kong az agyam ,
de így is jól érzem magam .

Kártyaparti terápia ,
orvosság az idegbajra .
Rabló römi vagy kanaszta ?
Nagyot csapok az asztalra .

Estére már elfáradok ,
jó nagyokat pislákolok .
Azt sem tudom , hol vagyok ,
de azért még maradok .

 

Záró gondolatok

Kedves emlékeket rejtenek e sorok ,
hogy neked mit jelent , azt csak Te tudhatod .
Váljanak köddé a mindennapi gondok ,
viruljon arcodon mosoly , ha olvasod .