úgy fáj
osztani vágyó kezemet
nem értve méregetem
nem akar adni semmit sem
míg megemeli a szokás hatalma
úgy fáj
a belõlem eltûnt fényosztó varázs
a hiány
fojtó szorítása nem engedi el torkomat
ott marad
rohanni vágyó lábamat
nem értve méregettem
lépni nem készteti indulat
míg megmozdítja a szokás mereven
úgy fáj
a belõlem eltûnt fényosztó varázs
a hiány
fojtó szorítása nem engedi el torkomat
ott marad
oldani vágyó nyelvemet
nem értve méregetem
alkalmas jó szót nem terem
míg hangot hallat a szokás üresen
úgy fáj
a belõlem eltûnt fényosztó varázs
a hiány
fojtó szorítása nem engedi el torkomat
ott marad
menteni vágyó lelkemet
nem értve méregetem
elveszni engedne mindent
míg utat mutat a szokás medrében
úgy fáj
a belõlem eltûnt fényosztó varázs
a hiány
fojtó szorítása nem engedi el torkomat
ott marad
és fáj
nagyon fáj
kíméletlenül húsomba vág
miértekre bont a hiány
az eltûnt fényosztó varázs
hiába volt velem
nem volt birtokom
csak kapom
kegyelem
eget-földet lelket hasítva kérhetem
szüntelen
újra meg újra
míg a fojtó szorítás lassan elengedi torkomat
mert benn születik a titok
oszthatok
ámulva mérem szemedben