vaddió

apró burok
porban hevert
cudar idõ lehetett
zárt kis kobak
mihez koppant
míg felére szétesett
ádáz vihar mikor verte az útfélre
nem tudom

miért vettem tenyerembe
homályba fúlt szemeimbe
vajon hogyan ütközött
miért kaptam kacat után
bokrok alját meglopva
mi sütött át lelkem árnyán
lehajolva ott az utcán
míg a dió köpönyembe öltözött
nem tudom

kibelezett poros burok
fanyar íze sem maradt
csupán üregfoglalat
kettõbe tört csepp darab
megkapott
csodás éke szívek íve
finom mívû boltozat
megmaradt

áhítattal tele
tettem bele tenyeredbe
és ott fénylett
szemed sarkán
mi átsütött lelkem árnyán

és a dió tenyerembõl
a zsebedbe költözött