egyszerű virág

egyszerû virág
hófehér kicsi
fillérekért szokták utcasarkon adni
mégis amikor tél derekán
házunk tövében
hótakaróját vetkõzve észrevettem
elfelejtettem a fagyos szélben dideregni

január végi csöpp követek
dermedt világból jött üzenem
alig látható szerény jelek
hangtalan mozduló parányi harangok
ütik-verik
ünnepre ébresztgetik szélfutta lelkemet

fényért nyújtózó törékeny hajtások
rög börtönt repesztõ apró süvegek
virágzás elõtt virágot bontva
tavasz elõtt hozva
moccanni készülõ új világról
beszélnek nekem
neked

porszem vagyok
sárba jégbe veszõ
napért reszketõ emberek közt ember
egyre vacogok
tértelen mélységbe zárva
jaj repülni vágynék végtelen magosba
de lelkem magvába fulladozva vajúdik
ijesztõ árnyak elöl menekülne felfénylõ messzeségbe
de magát emésztõ bomlásban önnön falai ellen feszül
míg szilárd burka szemétté vetkõzve esik szerteszét

végbõl kiszakadó kezdet
ítéletbõl fakadó kegyelem
ölelõ föld közt törékeny hófehér
égi más születik
tavasz elõtt tavaszt hozva
virágzás elõtt virágot bontva

ámulva nézem
értve nem értem
mi életre kelt
egyszerû virág
hófehér kicsi
fillérekért szokták utcasarkon adni

hadd legyek fényért kinyílt
egyszerû jel
tavasz elõtt tavaszt hozó
virágzás elõtt virágot bontó
igen
egyre jönnek
szélfutta viharvert lelkek
kifosztottak elesettek
dermedten mellém tévednek

hadd engedjenek fel
felejtsenek el dideregni