Békássy Balázs
Első irományom egy semminek induló akármi volt, szilveszteri / újévi köszöntőnek szántam. Jó vegyes lett.
Mégis úgy érzem, ez kellett a kezdetekhez. Ezt követően mindenféle stílusban, műfajban kipróbáltam magam.
Véleményezőim többsége úgy látta, meg tud verni valahol egy talajt ez a fajta művészet is. Én úgy gondolom, már minden műfajban alkottam egy vagy két darabot, az idő meg majd eldönti a többit.
Írói vonalon is szeretnék alkotni. A verseket és prózaverseket szántam kezdetnek. Szeretnék színesebb képet mutatni magamról. A kíváncsiság és a kreativitás vezérel.
Kezdő írásomra kaptam már pozitív vissza jelzést és a továbbiakban ugyanezen színvonalat szeretném megtartani. Természetesen ezen műfaj mellett más, kellemesebb és változatosabb témákban is tervezek majd írni.
De mindenképpen élvezetes volt eddig számomra minden perce, amit a történet létrehozása alatt megéltem.
Békássy Balázs novellái a http://novella.virtuarium.eu weboldalon olvashatók.
A Balatonon
Napsugár ébreszt a Balaton parton,
kenese számomra még mindig kedves.
Zakatol a vonat a háttérben,
tó viszi tova hangját délre.
Görögdinnye a csemegém,
szellő lengedez hozzá.
Csobbanok e tó vizében most már.
Fekete és barna hajú lányt tanítok úszni,
estére jönnek velem diszkózni?
Érdekli őket a Bakony környéke,
lehet átnézünk a tihanyi révre?
Ők jobban ismerik a déli partot,
évek óta jó “barátjuk” Siófok.
Estére készen is van a tervezet,
jöhet a Disco.
Addig viszont barnulok velük,
szépek ezek a hajók.
Fantasztikus a víz.
Ötlet pattan a fejembe,
mit szólnának egy sétahajózáshoz?
Nagyon jót úsztunk
és nézelődtünk.
Magasba nyúló fák tarkították élményünk.
Integetek a tónak,
visszatérünk még ide.
Nagyon köszönöm az időjárásnak,
ezeket a perceket.
Ők először látták a magyar tenger keleti kapuját,
át is élték a nyaralás hangulatát?
A Balatonon 2
Nem sietjük el a felkelést,
fürdőzéssel indul ez is kenesén.
Kilátóba tartunk a Tátorján tanösvényen,
mikor is jártam itt? nagyon régen.
Éva és Tímea meg első ízben.
Mutatom nekik a tatár likakat,
régóta ezt rejti a Magas-part.
Persze, hogy a hölgyeket érdekli,
az alsó barlangokba be fogunk mászni?
Elolvasom Soós Lajos emlékoszlopát,
frissítem emlékezetem.
Autó scooter viszi az időnk,
de mi is az?
Modernizált Bob lehet.
Éva javasolja,
csodáljuk meg a viaduktot!
Balaton átúszás!
rögtön érdekli mindkét lányt!
Ösküi kerektemplomra hívom fel figyelmüket,
Tímea bólint is.
A Séd patakot említem még,
átnézünk azért Veszprémbe a hegyekhez.
Éles lejtő fogad minket,
megállunk egy darabon.
Híd segíti utunkat
s Bakony magasodik előttünk.
Révfülöp és Balatonvilágos kiínálja még látványosságát,
vendégeim az utóbbit választják.
Afrika múzeum
s a többi majd legközelebb,
hogy utána velük,
a déli partot is megismerhessem!
Csobbanunk azért még kenesén hárman,
a lenyugvó nap sugaraiban.
A hó esik
Kinyílik szemem s nem tudja,
merre nézzen.
Lelkem örül,
hiszen vége van hamarosan a télnek.
Nemrég volt a nevem napja,
mégis másfelé araszol elmém.
Elvesztettem, elvesztettem Őt.
Vagy talán mégsem?
Forró tea melegíti testem.
Borús fellegek hoznak havat,
várom tőle a kedves szavakat.
Gyarapszik a hómező,
szánkózom is egy tisztáson.
Szemlélem a hulló pelyheket.
A szeretet ünnepe melegíti várakozó lelkemet.
Itt van egy domb, lecsúszom rajta.
Látom is, ott a távolban egy pajta.
Megérkezik a levél,
de rossz híreket közöl a futár.
A feladó egy aggódó asszonyság.
Kitekintek az ablakon,
szüntelenül növekszik a fehér görgeteg.
Buzgó léptekkel ki is inalok,
hócsatával csillapítom bánatom.
Ufó támadásnak véli ártatlan közeledésem,
rács az ajtóm ha nem hátrálok félre.
Jelek és ákombákom,
segítsetek nékem.
Ajtóm bejegesedik,
vágyam elkékül.
Lefagyott a testem,
könnyeim barázdákon szlalomoznak.
Kimondott szó járja be a havas utcákat,
rótt jelek gyülekeznek valahol egy írásban.
Hó esik,
hull továbbra is.
Hol Petőfi Sándor és Damjanich János találkozik,
oda kívánjon a Jézuska Jó Éjszakát!
Afelé lehet nézni,
de Rá nem.
Nekem még nem!
Fenséges hótakaró fedje el körvonalait,
mosolygó pingvinnel.
Állj neki őrt,
míg jön a Kikelet.
A HÓ SZÓLÍT
Hideg kopogtat ajtónkon, meghozta a szeretet pillanatát.
sorakoznak a szép fenyőn a gyertyák.
Szóljál Csengő, engedjük be a kis Jézuskát.
Zöldell az örökzöld tűlevelű. Mutassa az utat a csúcs.
Gyúlnak a gyertyák, lopakodik a sötét.
Szórja szikráját a csillag. Gyúljon másik is.
Nem hullócsillag, de kívánhatunk most is.
Hűha! hiába a hűhó. Nem hozott nekünk havat a hideg.
Szemléljük a szórást, hulljon aminek hullani kell.
Legyen eme ünnep olyan, amilyennek lennie kell!
Kedvesek az ajándékok, de jusson eszünkbe.
Ez a szeretet ünnepe.
S egyben a leghosszabb éj,
éljen bennünk sokáig még.
Elvira, a sötétség hercegnője,
ontsd áldásodat e ünnepre.
Siklik a ródli, de ott a szánkó is.
hóember s hógolyó színezi a tájat.
Szeretem ha ropog hótaposóm alatt e minden,
akkor is ha nem szeretem.
Szép ez a fehér környék,
csak hideg van! Sötétek az utcák, de lelkem nem sötét,
inkább vidám!
Dermesztő e hideg?
nem fagyott meg a hó.
célozzuk be egymást,
de ne úgy, mint a veszett ló.
Süni fázik dermedt aszfalton,
átengedem magam előtt.
Nyújtson neki megfelelő hajlékot
a közeli bokor.
Cirmos néz rám társaságot keresve,
kevés a táplálék.
Milyen szép fehér színe van!
Nyávog, beengedem őt egy kapun,
hadd húzza meg magát míg jön a hajnal.
Kiscicák vannak mögöttem,
jertek ti is.
Anya mellett a helyetek,
ne fázzatok!
Csemeték szánkóznak önfeledten,
szüleik biztosítják nekik a gondviseletet.
Ugye milyen jó móka a fehér hógörgeteg?
Boldog gyerekkorom jut eszembe,
személyem is kedvelte a hóvarázst s a szép tájat.
Ezek a gondolatok keringenek bennem
s észre sem veszem hogy elillannak az órák.
Könnycsepp nem gördül le arcomon, pedig boldog vagyok.
Ne is gördüljön le,
ráfagyna orcámra.
Beengedem a hideget,
már mióta kopogtat.
Gyere be,
úgyse mész el, míg Putyin vissza nem vezényel.
Betakarom a lányt,
meg ne fázzon.
Nem az én mátkám,
de elfogadja plédem takarását.
Aludj, kis hölgy.
Órák múlva pirkad s enyhül a hideg,
de hosszú még a tél és messze a pirkadat.
Álomra hajtom a fejem,
letapogom a havat.
Köszönöm az Éj gyönyörű Elvirájának,
hogy vigyázta napunkat s őrzi álmunkat…
A Zúzmara meséje
/Expecto Patronum/
Hó lepi a kertet,
fényben alszik a táj.
Tűz segít neki,
hogy ébren maradjál.
Eltűntek az órák,
a percek semmivé lesznek.
Mi másra is lehetne gondolni így
a szeretet ünnepén?
Nekem csak felé járnak gondolataim.
Hol lehet most? Mi lehet vele?
Nevét suttogom magamban,
hontalan a remény bennem.
Erősen biztat a láng!
“Ne add fel, ne add fel.”
Összetörtem már,
de mosoly emeli arcom.
Fuvallat tereli tekintetem a karácsonyfájára.
Elgondolkozom számomra feltett kérdésén:
“Miért kérdezel olyat, amire már úgyis tudod a választ?”
Reggel jő értem újra a fény,
tűlevelű fenyőkön álmok szállítják majd a reményt.
Barna lány, barna cipő; barna mosoly. – Expecto Patronum 2
Véletlenül sodort ide a szél
és hozott magával reményt.
Csak néztem a perceket és a láthatatlan homokórát.
Nem vígaszt ad batyujában,
csak a furcsa megfoghatatlan valamit.
Kulcsolom ujjaimat és keresem a szót,
nézi tekintetem az étert.
Hol vagyok most?
A semmi tartalmas közepén?
Mindig, egész életemben csodáltam azt,
milyen csodálatos ez a világ
s harcoltam is érte.
Bírja még kardom ezt a küzdelmet?
Furcsa, de érdekes kérdésem vizsgálja homokszemeit,
érkezik valahonnan válasz?
Lehunytam a szemem
és mégis szivárvány nyitogatja az űrt bennem.
Irón és penna rója soraim végtelenjét,
az élet játszmája kemény küzdőtér.
Tapsifüles nyulamat indítom útjára,
fontos nekem ez a posta.
Vidd hírül a lánynak, kis kedvencem:
megtettem, amit megkövetelt szívem kapuja.
Baya
Van egy hely a Bácskai tájakon,
a Békavár s a Kék tó köszönt ránk a töltés oldalon.
Magaslaton állok és a látvány magáért beszél,
egy mezőváros meseszép kilátása tárul elém.
Lépcsőket mászod felfelé Dunánk partján,
múlt századainak kultúrája elevenedik meg benned a Bagolyvár láttán.
Templom zenéje csendül, mert megbillen a harang,
a nándorfehérvári diadal ódáját zengi,
hogy énekelje sok fiatal.
Dúdold te is mélyen magadban,
hogy a boldogság szavai itt rád találjanak szívedben minden nap.
Iskolába jársz? dolgozol vagy nyugdíjas vagy?
ez a hely mindig befogad és vár rád amíg csak velünk vagy.
Kikapcsolódnál, horgásznál vagy ennél egy jó halat?
Tarts velünk egy finom halászlére, hogy jó kedvvel érjen a pirkadat!
Refrén. Ez az a hely, ahol sosem unatkozol, boldog vagy és vidám,
a nagy Pandúr sziget teszi varázslatossá igazán!
Béla kutyát eteted és simogatod,
sétálva vele a gyalog hídon béka kuruttyol hogy Baja a Te városod.
Kirándulunk a gemenci kisvasúton, térj be hozzánk mindig ha tudsz,
ez a hely visszavár bármerre futsz.
Szerb vagy? Horvát, esetleg bunyevác?
vegyes és kedves népek hazája, nem vitás.
A Duna és a Kamarás Duna öleli körül,
tarts velünk egy halászlére dél körül!
Ha elfáradtál, ülj le velünk a Duna part homokjára,
a Sugovica őrzi álmodat,
csónakunk pedig tovább vontat…
Bármikor betérsz hozzánk, adunk neked élményt,
keresztül-kasul csónakázzuk a Veránka szélét.
Add a kezed, menjünk egy kis vadlesre,
nézzük meg a kiskócsagot még ma este!
Refrén.
Átvezetés :
Lépteid róják macskaköves utcáit, méltán híres nemzeti eledeléről évszázadok óta.
A Duna szeli ketté,
Baja az a hely, melyet mélyen a szívedbe zársz,
ha kellemes élményekre vágysz.
Itt mindig van helyed,
ha hiányolsz minket.
Pontyot, kecsegét, csukát, márnát és keszeget fogott horgászbotunk,
rotyog is a halászlé különleges piros paprikájával.
Bele is csobbanunk folyamunk habjaiba, jót úszunk
ez az a kis “Budapest” mely táplálja mosolyunk.
Refr.
Betű nélkül
Lementem a strandra. Rátaláltam egy bilire.
Felnéztem az égre és éreztem, hogy itt nincs hideg.
Háromig számolok, aminek a vége kettő.
Megnézem a szorzótáblát, hiányzik – e egy vessző?
Medvetollas kiskalapom van brummogva rajtam.
Zöld bőrrel is megállapítom, hogy nem három pupillám van.
Sarokban állok a gömbölyű kék szobámban.
Az ajtót keresem, de csukott szemmel nem találom.
Vörösre festve a szemem, de ráragadt a tinta.
Lelocsolnak olajjal, de hiányzik a gyufa.
Megkötözött az álom, ezért fekszem ágyon.
A kék szoba álló rejtélyét megfejtem, ha ollózzák a lábom.
Körbejárom a kalitkát, mert vak a papagájom.
Süketen is azt kérdezi tőlem, dugó van-e a fülcimpámon?
Hazamegyek szép lakomba, de kapu van az ajtóm helyett.
Viszek inkább friss füvet, mert elrágja lakatomat a tapsifüles.
Be tudok így már jutni, de ágyamon a nyuszi.
Befekszem mellé, mert aranyos: mint egy puli.
Csak ülök
Kezemben a toll, ami nem lohol.
Nincsen semmi gondom.
Így kezdődik garmadikus gondolatom.
Hegedűszó hasal hozzám,
megpöccintve fülemet.
Táncra perdülnek hajszálaim.
Pianínó kíséri, aranyos kis hangvilla.
Tovább csábítja szemem a fuvola.
Székem ropog, pedig nem mocorgok.
Szétesik alattam?
Keringőre kér kicsi kis agyam.
Végtelen országutakon rója kilóméterét figyelmem, nem is tud választani.
Melyik áraszt nékem nagyobb pátoszt? nem tudok választani.
Lehengerlő lánggal kis mécses lobog az oltáron.
Fényt hoz nekünk, magamhoz is térek talán.
Keresik székemet hátulról, de hogyan is reagálhatna?
Ő is elmerült az autópályán.
A mellettem lévő mozdulatlanul ül és figyel.
Számára is megszűnt az idő.
Az órámra nem nézek, csak felocsúdok.
Máris vége van?
Estélyiben van a férfi, Ő miért beszél?
Rendeződnek gondolataim, össze tudom már rakni a szavakat.
Köszönöm, hogy ilyen szépet álmodtam.
Még csak szerda van, mégis megmaradt kezemben… a tollam!
Gondolatok a semmiről
Ha Én Fényből lennék,
biztos nem akarnék sötét lenni.
Hogyha éles lennék, mint a villám,
biztos nem akarnék magamnak farkat, mint Lucifer.
Ha elektronból lennék,
nem akarnék Protonból lenni.
Ha súlytalan lennék,
nem tudnék az ágyra feküdni.
Ha én Fényből lennék,
leesne rólam a napszemüveg.
Ha pihekönnyű… fényke lennék,
minden távolug-rást megnyernék…
Ha én Fény lennék,
a traffipaxxot…, lenyelném.
Árnyék… nem lennék,
mert az árnyéknak nincs árnyéka.
És azért sem, mert az árnyékomba nem tudok lefeküdni.
De ha Fényárnyék lennék, lefeküdnék a Fényárnyékba.
Most éles leszek mint a borotva,
és aluszékony mint egy mormota.
Ha egy ifjú debreceni lányka nem lenne,
a Fény se pislákolna most bennem.
De van. Szép szőke, egyenes hajú. Magas és szókimondó,
soraimat le is zárom, legyen sztornó.
GONDOLATOK A SEMMIRŐL (3) – AMI A SZEMEMEN, A SZÁMON
“Szememen szép szempilla,
száll a pillanat.
Keresi ajkamat a szó,
mitévő legyen?
Várja pillám újabb pillanását,
vagy jöjjön az alany nélküli mondat?
Ez a képtelen képtelenje,
a lehetetlen legalizálása.
Mogorván mászik múlandó testemen a tündéri tünemény.
Öltözz fel!
önts tartalmat érdeklődő éternek.
Nyeglén nyikorgó ajtó nyílik,
igazítsd meg nyakkendőd s cilindered!
Köszönjük szépen az előadást!
Sohasem a mennyiség, a minőség számít!
Szememen van már a szó,
számon a mondandó!
Nem is húzom az időt,
halljátok hát ige kavalkádomat,
állítmány nélkül is szép vagyok!”
Half Life 3 ballada
Nézd, a Freeman mennyit somfordált,
Pár éve nem volt aktív már.
Kellett egy új jelölt, a lánya?
S jött Sára…
Ő, ugyan kezdő ebben még,
de lehet máshogy, mért ne? nézd!
Hisz nem akárki az anyja lásd!
Alyx Vance, ne búsulj, jön már 2018,
és ha nem, akkor is meg lesz oldva a nagy gond.
Minden évben volt eddig infómorzsa a favoritunkról.
Skubizzuk csak a portált kis Valve haverunktól.
Mooosolyogni, mosolyogni,
késssssz vicc ez az egész.
Neeeem várunk tovább,
Half Life gyere ki.
Szééééép szóval mondjuk,
Neeeeeeeem cirkuszolunk.
Türelmünk véges,
Jöjjél hát már ki.
De jajj, amikor G-man elvonult,
Combine fejekben fény kigyúlt.
S jelölte Freeman úr, a lányát,
Tán Sárát?
Már, egy jégbolygó az új otthon,
Ők most már Marson Charles Bronson.
S ők a gémerek hőse már…
J Ú N I U S
Felkelt a nap,
a Nő lába között kinőtt a gaz.
Messze jár fent a magasban,
éppen eltűnődöm a révfülöpi kilátóban magamban.
Fejest ugrok onnan a zsenge Balatonba,
csak nehogy össze fejeljek ott egy ponttyal.
E hónap 23 napforduló, miért ilyen korán?
Augusztusban vagy Októberban Zeusz vagy Néró, esetleg Napóleon nem ér rá?
Na mindegy,
egy-fene fakereszt,
kis béka bújj a seggükbe.
Inkább lemerülök a tó fenekére
s megen megcsodálom onnan a kékséget.
Valahogy beszivárogtam Sión keresztül a Dunába,
közben integettem Szekszárdnak.
A vízesésből Duna folyamban landoltam.
Előkaptam a fényképezőgépem és nagy hülyeséget gondoltam,
tempózva szelfiztem magamról négyet,
okostelefonomat a folyamba vésztem.
Nagyon szeretem a Duna folyamot is,
nyáron és júniusban nagyon is!
Másik szívem csücske a Balaton,
ha tehetem áztatom is benne farkamat a habokon.
Vigyázni az erős nappal.
Simítsunk magunkon naptejet és beszélgessünk közben a nappal egyet.
Balaton Tó és Duna Folyam,
versenyezzünk, ki úszik gyorsabban a túlpartra.
Nem kell hozzá búvár ruha. uszonyunkkal pacsizzunk a halakkal.
Rúgjuk le utána a partra és hűsítsük a vízben hab testünket szárazra!
Estére lebarnultunk, kenjünk be magunkat újra naptejjel (remélem nem ogyott ki, mert a bolt már zárva),
Borozzunk vagy sörözzünk egy jót a nyárban az esti fellegekkel.
Laza cipőfűző
Süt a nap, lehet ezer ágra,
kellemes őszi délután.
A pad amin ülök sárga,
kezemben a szokásos bugyi, rajta a verssel és mélán nézem. Várva soron következő érkezésem.
Nemrég érkeztem meg,
dobálva néhány levelet.
Maratonra akkor se vállalkoznék,
kell még oda hevület.
Van pár kilóméter a lábamban,
még ha biciklit is hajtott.
Megérintette orromat a menetszél,
időnként le is víve csomagtartómról néhány levélkét.
L a z a
c i p ő f ű z ő
Felolvasás járja be a könyvtárkertet,
irományok a kezemben és kezünkben.
Alig várom, mikor zenghetek ódát én,
aranyos táncot jár kis kacsómban a rovás repkedve a másodpercekkel.
Több vers is elhangzik fülem hallatára,
de örömmel hallgatom költő úr ismét elégedett szavalásom minőségével.
S én is az övével!
Megtelítjük szavalásunk orgánumával a környéket.
Észre veszem, hogy kioldódott lábbelijén a gordiuszi csomó.
Jelzem is neki, mire rám sandít mosolyogva. Béla, Laza a Cipőfűződ!
Szeretem a drapp színt. Olyan kis aranyos.
Ritka ez a szín, épp ezért oly takaros!
Mesél a Vadon
Szabadon
Szelek szárnyán utazom,
mint réti sas a nagy messzeségben.
Szárnyaim visznek magukkal,
erődségek, rétek, tisztások terülnek el alantam.
A szél, oh ez a szél!
Szabaddá tesz itt,
a mindenek felett!
Dombok színesítik utamat,
szeretem ezt a tájat!
Éjszaka a vadonban
Alkonyodik, lefelé jár a nap már délután,
és még így is milyen szép a látóhatár!
Vadmacska lesi magának a környező vidéket,
farkas vonyítása jelzi,
elkezdődött az esti élet.
Aranysakál falkavezér áll az élre.
Sörény és vörös testvér őrködik még a völgyben.
Magaslatról villan egy szempár,
hiúz tartózkodik éberen a sziklán.
Közeledik viszont valami, egy újabb szempár,
teljesen leszállt az éj,
az ő bundája is sötét.
Ragadozó macskánk vadászni indulna,
de nagy veszély kerekedik.
Mire a szépséges jó vadász párduc észbe kap,
elkapták a nyakát.
Már csak egy árny halad.
Anakonda volt a nesztelen és aljas támadó.
Óriási robajjal telíti meg a holdfényes eget egy csapat.
Megérkeztek a vérszívók,
nekik is kell kimozdulás a barlangból.
Aki lemarad vagy hasra esik a sötétben.
utolérik a denevérek.
A sivatagi róka meg is unja,
útba veszi a barlangot,
hogy lehűtse magát a hőségben.
Pár óra és virrad,
Uhu huhog még egyet,
majd eltűnik hajlékában.
Esőfüggönyben
Kíváncsi szemek kémlelik a vadont,
lopakodik a hajnal.
Madárcsicsergés nyitja a napot.
Szétnézünk Kolumbiában?
Szürkül az ég.
Gibbon terpeszt a fán,
a cerkófmajom vígan csemegézik.
Kicsi papagáj is akad itt,megnézi kicsinyeit.
Hét óra tájt járhat az idő,
itt vannak a fellegek.
Le is zúdul az áradat,
lazac család utazik a folyásban.
Barna medve várakozik,
vízeséss torkolatánál áll.
Élelmet még ugyan nem lelt,
grizzly szurkol neki a partról.
Makákó várakozik lombsátor alatt,
meghúzza magát,
monszunesőt hallgat.
Lemossa a csapadék a növényekről és gyümölcsökről a port,
csak hát fennáll a veszélye,
hogy földcsuszamlást okoz.
Krokodil veti bele magát a folyóba,
áldozatjelöltje nincs,
úgyhogy csak úszkál.
Egyenlőre az esőcseppek társaságában.
(Fürdőzik).
A dzsungeles partról elárvult fekete párduc várja az esőzés végét.
Nem kér a krokodilból,
ezért még előtte átússza,
az immáron megduzzadt folyót.
Anakonda barátunk teljesen passzív,
inkább egy zugban bevárja,
a csapadékfüggöny végét.
Éljen a bőség ideje!
Nyár közepén
Símogatja orcámat a reggel.
A tüzes szekér sugarai ébresztgetnek?
Alice érintget engem?
Nem! Magányomban térek magamhoz,
csivitelnek a madarak.
Furcsa kéj kerít hatalmába,
lobban a lelkem.
Húz a szívem,
hívogat a nyájas klíma.
Még bennem dübörög az előző nap.
A dombok, a táj varázsa.
Lehet azt feledni?
Motoszka Dániel képtelen rá.
De ki ez a Motoszka Dani?
Méltó rá,
hogy Isten országát is hátra hagyva,
egymillió lépést tegyen meg,
egy napnál is szebb hölgyért?
Nem keresem a szavakat,
mert nem találom.
Alice akire vágyom,
a csendben beszélő hegyekre.
Öskü mámorára.
Taslit kap arcélem,
mert nem voltam vele ama reggelen.
A piros szekér ugyanúgy támasztja a tornácot.
Szürke szőnyeg vezeti oda a vándort.
Nyomódik a kilincs,
zsarátnok izzik odabent.
Bájos, fenséges e kebel,
nem tehetem be még léptem.
Az úrhölgy mégis jelez, tartsak véle,
míg rákerül gumipertlikéje.
Eltévedt csók égeti ajkam, de melyiket?
Csak úrnőm mosolygó,
gyönyörű pillantása melyben elveszek.
S újra uralmam vesztem,
mert kitárult karjai… elnyelnek engem…
Hajt öngömet,
mint éhező kisgyermeket oltalmazója.
Kerek templom vonala sejlik fel mögöttem,
Alice teste érintése csak amiből értek.
A mecset oldalához akarok simulni.
Csók kattintja a fotóapparátust,
nem akarok többé lefeküdni,
ha Ő nem lehet Vélem!
Eljöttem ide a világ végére,
az Ő tarka fejfedője borítsa el lelkem!
Az Úr adja áldásos csókját, Vele!
A mai naplementében!
Szóáradatot nem találó jelzők faluja kavarog bennem.
A Séd patakot kereste,
mely csörgedez.
Ketyegőm lángra lobban.
Nincs tűz,
mely csillapítaná e vágyat.
Tüzes nyíl serege támad éjjel,
haza kellene menni,
de lábaim nem mozdulnak.
Az ösküi dombok is marasztalnak,
integet nekem a viadukt,
haza kell mennem.
Iszi csillapítja szomjamat,
Alice ajak ostrommal bírna maradásra,
de Ő is tudja,
vár a négy kerekű nagy szekér.
Nem akar elengedni.
Szorítanak kecses karjai és megfojt szeretetével,
de én nem bánom.
A jó Zeusz tudja csak mikor lehetek újra eme tájon.
Le kell váltsam a mágnest, eressz Alice!
Vörösben és barnában pompázva,
szemét rólam le nem véve követ a járaton,
míg le nem ülök.
Van szemem és látok,
a Balaton az amit csodálok.
Van szívem,
de Érzek?
A Mackója vagyok,
nem tud dönteni felettem.
Követ engem a Séd patak,
a Balaton kapujáig.
Litérnél koptatják már a kerekek e mezőföld végtelenjét.
Nem lett volna szabad!
Nem lett volna szabad!
Alice-ről álmodom azon az éjszakán.
Balaton biztat becses bokraival.
A grandiózus tó ébreszt reggel.
Alice-t kívánja a lelkem.
Nélküle… senki vagyok.
Szél viszi tovább gondolataimat,
a patak csörgedezése csermellyé szelídül.
A Balaton habjai cikáznak bennem,
itt vagyok Hungária partjain.
Alice karjaiban nézem,
a messzeség dombjait.
A magyar tenger kéksége táplálja boldogságom,
szelem a habokat.
Itt voltam gyermek,
itt nevelkedtem
s szereztem élmények garmadáját.
Visszavár ez a táj,
de Alice gondol rám?
A tó s Nélküle,
semmi vagyok már.
Nyár közepén 2.
Szikrázzál, napsugár!
Búcsúzom a tavasztól,
másik évszak van itt.
Ó, be szép vagy!
Hűs vizeiddel,
tiszta levegőddel köszöntesz minket.
Lobog a hajam a szélben, Isteni!
Nem is számolom az órákat, perceket.
Rohannak,
meg se bírom állítani őket.
Felnézek időnként a Tüzes Gömbre,
csak integet nekem
és ösztönöz tovább,
menj a pajtások után!
messze még a nap vége!
Ha elalszik,
se szomorkodom.
Itt van,
hogy másnap is legyen örömre okom.
Magasan jár és korán kel,
hogy reggeli kávém meleg legyen.
Felmelegíti a vizeket,
barnít,
evezzünk egy kellemeset!
Tó, folyó.
Mindketten oly kedvesek vagytok Nékem.
Csúszda, vízi bicikli, tollas labda,
ugye ti hívtok?
Ússzunk egyet a Balatonban,
vagy a Dunában?
Visz magával egyik,
hogy megcsodálhassam a Türr István hidat.
Von magával másik,
hogy elfeledjem minden búmat
s bánatomat,
ha a Gulács látszik.
De jó is mártózás után kis kirándulás,
felfedezni a vadont,
érezni a homok fenséges mivoltát.
Szeretlek, szeretlek!
Június, július,
Hadd öleljelek meg!
Augusztus,
veled mit kezdjek?
hulló csillagokkal tegyél pontot,
káprázatosan szikrázol.
ugye jövőre is jössz?
hogy nyíljon újra a turnus.
Ősz
Tarkába öltözik a táj,
serceg a talaj.
Mátkám felé járadoznak gondolataim.
Kacsintgatnak felém a fák,
diákok mosolyognak rám.
újabb tanév köszön rám az utcákon.
Eszembe villan,
jeles nap üti fel orrát hamarosan.
Van még addig idő,
valóigaz hogy nem ezer esztendő.
Elmúlt a perzselő s kellemes szünidő,
intek is néki.
Pedig annyira kedves nékem a kettő,
“j” betű az “a”-val.
Felváltja citromot akkor is az okker,
köszöntsük eme őszentségét.
Gesztenye vadászatra fel!
Kürtökből üdvözöl minket a nesz,
éljen az idény!
Szarvasasszonyok és lányok,
Őzgidák s suták gyertek körém!
Agancsok vívják csatáikat,
vadkan túrja ormányával a mocsarat.
Nézzük meg a kismókust,
hogyan ugrál fent a fán.
Vadlibák szelik a vizet kis nyájas csapatukban,
mielőtt felszállnak az égbe V alakban.
Fentről nézik alant e tájat,
hallgatom lesemből balladájukat.
Lesőharcsa csobbanó morajlása zavarja fel Gemenc vizét.
A compóval is óvatosan, a kis ravaszdival.
Ez Veránka?
Nem, a gyönyörű Vén Duna.
Tapsifüles farol felém kisvártatva,
célba is veszi a hidat, várja a családja.
Róka koma fogyasztja prédáját,
nyugovóra is tér hamarosan. Alkonyodik.
Közeleg Uhu, az Éjjel fütyülő Őre.
Talál is magának pár egérkét ebédre.
Mire megszámolom kis báránykáimat,
új hónap kezdődik.
Novemberben is kimegyünk vadlesre.
Jó éjszakát kívánok nektek!
Ősszel
Ő az, ki leváltja a nyarat.
Múlást hoz és szellőt.
Az iskolacsengő ad hozzá kiegészítőt.
Szép a táj most is,
habár sárgul.
Avar tárul szemünk elé hozzá társul.
Zsibong a gemenci vadon,
rotyog hozzá a hungarikum halászlé,
nézzük meg hozzá boldogan az ellenőrzőben gyermekünk érdemjegyét.
Eső mossa az évszak végét,
látogassuk meg szeretteink szent helyét.
Pihe a barátom
Rodin könnye andalog, a levélszekrény az?
fehér árny köszön rá. Ákom bákom integet néki.
Mi lehet ez? Mi végett étek a bánat?
Valami, valami mozdul. Messze a lajtorja.
De hírt hoz a hajó, cikáznak szemeim a sorokon.
Lassú víz lesz ez. De mossa, mossa csak a partot!
Lázmérő legyen a cimborám, ha álmodom.
Nem akarok felébredni, kotyogós kávém megvár engem.
Lucifer alkuja biztat, aranysár mossa könnyeim.
Lezárom a hírhozó ládát s nyugodjék meg eme asszonyság.
Nem csitul a hó, csak hull és hull, de keser bánatom enyhül.
A lélek tükrére árny nehezül.
Oly közel hozzám a havasok királynője s mégis oly messze.
Penna oldjon eme távolságon.
Vágom én a gordiuszi csomót, de csak óvatosan,
óvatosan azzal a fényes ollóval!
Vállamra száll a galacsin, gyúrjak belőled golyóbist?
Bedobom a lány falát. Derűkönny hagyja el őszülő ábrázatom.
Haza kellene menni?
Damjanich János mutatja az utat. Petőfi Sándor hírt hozhat holnap.
Hó kell neki, nem bánom.
Egy, kettő, három vagy még több ródlinyit hozok neki!
Midőn huszonkilencet mutat a karcolat,
elillant február hamvait váltja az alkonyat.
Fehér álom köszön rám, búra nincs ok,
vörös ír fedje fel mosolyod.
Sötét lovas 1.
Indulj, paripám.
Hív az éjszaka.
Kalap a fejemen,
seprű alattam.
Villám cikázik az égen,
cirmosom otthon.
Hórihorgas az orrom,
számolom setét felhőimet.
Zeusz fegyvere előttem,
fellegekbe öltözik feketeségem.
Felveszem cirmos cicát lovamra,
kiszúrja nekem odalent a csibész lelkeket.
Aranyat villan pillantása,
valahányszor holdfény talál reája.
Itt van mindjárt a cirka pirkadat,
mi is pihenni térünk.
Ki emberfia idetalál,
ez a boszorkányos bűbáj.
Az én fellegváram.
Elvira cica és én, a két herceg lép be kastélyába.
Nyugvóban a Hold.
Nap simogatja tornyomat.
Sötét lovas 2. – Seprű szárnyán
Süvít az éj.
Énekel a szél.
Tűz melege hatja át váramat.
Uram vár sötét palástomban.
Villámokkal sújtja úrnőjét,
haragszik rám?
Felrepülök hozzá várába,
csuklya fogadja látogatásom.
Régen jártam nála,
seprűmet parkoljam le bátran.
Hol van a ragadozó?
válaszolok: most nincs velem.
Miért a kérdés?
Felelet nincsen rá,
hazarepítem magam.
Csúcsíves sötétkék tornyom olvad taláromra,
Elvira mellettem az ágyon.
Célba veszi házát,
hadd találjon rám az álom.
Hold jő értem,
az uramat szeretem.
Sötét lovas 3. – egynegyed fordulat és tüzes bot
Udvar növekszik D-re,
ez éjjel kettő óra környéke.
Kalapomat hajam fogadja,
macska rágta.
Megdorgálom,
de nem pirongatom szét.
Tejutat rajzolok szikrákkal,
rá is téved pár házra.
Robban a nyíl és omlik a lak.
Célzóvíz nálam
és mégis cserben hagy.
Jelzőfény vadaknak
és látszanak világok ezrei.
Lángba borul pálcámtól mind,
merre lövésem suhint.
Jótéteményem függésbe kerül általam,
zuhanórepülő árny veti magát a mélységbe.
Őt követem seprűmről.
Szemem köríve adja a kérdést,
ez a férfi a csillagokból.
Parancsol keze ártó lángjaimnak?
Megvárom őt vétkes villámló botommal,
a hajnal hív hősies zugába.
Megbocsájtón nyílik magától uram ajtaja,
bűnbánó testemet keze simogatja.
Százezer sugár talpal arcomon lépteivel,
kettő negyed után a napfelkelte közel.
Ő az, ki mellém fekszik aranybíbor ágyában.
A vétkes asszonyt meleg takaróval ringatja álmába.
Sötét lovas 4. Éjszaka
Újabb próbatétel, mert dagad a Hold.
Uramnál ébredek,
még rajtam a takaró.
Sistergések szisszenő moraja sétál fülembe,
magamra öltöm szurokfekete leplem.
Karimás kiskalapom találom meg,
csillagok varrták a hegeket.
A Hold táncol fejfedőmön,
tanul még a lány.
Ezer esztendő is eltelhet,
mire színre lép belőlem
a bájital tanár.
Annyi idő nincsen,
Ő fehéren világít.
Örök időktől a társam,
éj nője vagyok Én.
Hetek mutatják magukat,
negyedek váltják egymást.
Lészen belőlem valaha igazi boszorkány?
A végtelen világok felé fordul tekintetem,
menni fog ez nekem?
Mesterségek öröklődtek évezredek óta,
amióta lidérc a lidérc.
Sötét lovas 5. Véres telihold
Elvira van velem,
száját nyaldossa és engem néz.
Megvilágítja őnagysága, a nagy Fehér.
Arcomat.
Szemem világa felnéz rá
s tűz hagyja el e várat.
Tükör terem előttem,
villámlás veteti magát észre velem.
Piros szemek néznek vissza rám.
Próbáld, próbáld!
Uram megsimogat és biztat időnként
Ha nem vagyok elég ügyes,
a boszorkány Földre száll halandóként.
Kezeim mozognak és agyam keveri a hullámokat,
az úr csak cserfet tapasztalva fogad el tőlem ajándékokat.
Szeretne apa lenni, oly mindegy neki fiú vagy lány.
Nemzedékről nemzedékre száll régóta e hagyomány.
Hang szól hozzám elmémben: Avatasya. Ez a nevem?
És mitévő legyek?
Válasz nem jő,
csak a villám verte csend.
Szemem izzik továbbra is,
akár egy magabiztos Istené.
Nem megy még a szikravetés.
Cicám mellettem
s nézi tenyerem.
Hold kíséri minden léptem.
Sötét lovas 6. Avatorya
Név a kezembe égve,
így üdvözöl az ég.
Fekete az éjszaka, mint a sorsom.
Gyertyák gyúltak nekem,
kacsóm előre nyújtom.
Uram rám néz, megjön közben odalentről.
Lehellete felszárította leégett falvak tetejét.
Tüzet merít a Holdból és tükörbe fakasztja azt,
kérdőn biztató pillantása, amely engem fogad.
Csillag kalap a fejére,
szemébe húzza.
Mire a Hold betölti végső cikkjét,
másik asszony után néz.
Sírok és megvetem magam,
ez esélytelen.
Mi őneki neve?
Nem régóta ismerem.
Tűzcsókot éget rám csóvája, fáj.
Óva int, el kell viseljem a fájdalmat.
Mennek az órák és szállnak a napok,
kerget az utolsó alkalom.
Elvira keresi mosolyt a fekete testemen,
uramra lövök.
Harsány hang irányít és lángcsóva lövell,
férim testén a szöveg.
Ez az ő neve.
Optimizmustól buzdulva a tükörre megy célzatom,
de Ő elkapja s azt a Hold felé továbbítja.
Avatorya szerint kell még a tanulás,
kezdetnek jó ez az apró tűztánc.
Patyolatpiros hullámokban szikrázó szemmel hajol le felém,
összeragadunk, mint két varázslóegyén.
A fehér testvérre ontja örömtüzét,
meghívó egy nászra az idén?
Sötét lovas 7. Dacaria
Éjszaka köszön rám.
Szikrák körös körülöttem.
Fehér gömb fénye köröz rajtam,
körtáncát mutatja negyedik negyed.
Honom felé veszem az irányt,
Elvira bólint boldogan.
A kezdetekhez jó lesz.
Szikráim garmadáját félálomban én vetettem magam elé tüzes botommal.
Avatorya jön majd Avatasya-hoz legközelebb.
Ez az én hazám: Dacaria.
Űzöm tovább a családi hagyományt,
leleményes lidérc válik belőlem?
Holdra mutat a férfim, miközben tekintete kísér.
Letér hozzám mielőbb.
Valamikor a minap várjam érkeztét,
jő még nap a lidérclányra.
Tüzes korong araszol az éjszakában,
Elvira cicám a párnáján.
A Tüzes szekér nem érinthet,
Dacaria földjét az éj lepi.
Urammal talán megláthatom egyszer,
olyan szépen sugárzik.
Legendák zengik, hogy Ő melegít fel minket nap mint nap.
Egész életemben a Hold fényében nevelkedtem tüzes pálcámmal.
Tavaszi gondolatok
Virágzik a májusi táj cinegével és zöld küllővel,
találkozom időnként a mezőn néhány apró hüllővel.
Zöldell a fű, gyönyörű a pázsit,
szeretem ha a tavaszi szél szárít.
Nyakamba esik az eső, hűs vize örömre derít,
ebben a hónapban visszanézek búcsúzóul a tavaszra.
Májusfát látok szép falvakban, községekben,
s elkap a gondolat állíthatok-e én ugyanilyen szépet.
Felhajtom a bort pálinkával, kiválasztok egy szép fát,
éppen találok is egyet a falu szélén, szép a szomszéd község számomra a távolból.
Tisztelettel emelkedik ágasbogasom a magasba, fújja a szél pántlikáját, a lány
alá áll és megnézi.
Igaz, hogy nem neki áll. Tetszik neki s kap tőlem egy szép rózsát s vacsorát!
Tavaszi gondolatok 2
Erez irónom, madárcsicsergés ébreszt.
Megy a tavasz, nagy az ünnepség.
Szelíd szellő andalog lágyan a tájon.
Friss fiatalok üde hada köszönt az utcákon.
Zöld, mámoros mező üdvözli a kikeletet.
Ezért szeretem én,
ha taposhatja talpam,
a fű finom mezejét.
Belélegzem május éledő erejét,
de jó is ez a levegő!
Letűnt korok tradíciói elevenednek meg előttem,
modernizálódott kultúra fogad.
Üljünk fel azért a ringlispílre,
vagy a dodgem-re.
A szabad levegő érint meg minket ilyenkor,
minden egyes percében.
Elszállt felettem az idő,
talán nem örökre.
Ringlispílt nem kívánom már magamnak,
Dodzsembe viszont,
ha beférek,
ma is örömmel helyezem testem.
Valószínű derűs perceket okoznék vele jópár ember szemében.
Ez a szép nap ugyanaz marad mindig is,
csak az idők változnak.
Ha majális,
akkor ringjen a spíl!
szédüljön önfeledten a nép.
Fenséges, finom fagylalt.
Vattacukor, hot dog vagy éppen hamburger
és virsli?
Ugye milyen finom hozzá kis kávé, üdítő,
ásványvíz vagy sör?
Jómagam nem kultiválom az ásványvizet,
de ezt senki sem kérdezte.
Nagy ritkán,
nagyon-nagyon ritkán kortyolok kis
bendőmbe némi malátát.
Elandalgunk nyájas séta keretében az artézi kúthoz,
fogjuk meg kisgyermekünk kezét,
Fantasztikus, hűsítően jó,
ahogy nemcsak emlékeivel hatja át az embert.
Nem ezért szeretjük a májust ezen a napon.
Ezek csak kedves kiegészítők.
Ha megcsodáltunk mindent,
mi kedves számunkra,
ajánlhatom nektek a Kamarás Duna szakaszait?
Még ne fürödjetek benne,
hideg.
Csak a nagyon vállalkozó kedvűek,
Azok közül is,
ki kivételesen bátor,
tekintse meg uszonyai által,
vizen keresztül a szép túlpartot.
Brutális a majális, ahogy Heaven Street Seven-ék is éneklik.
Nem brutálisnak nevezném.
Inkább a végső búcsúnak a téltől,
ezzel is kaput nyitva a nyárnak.
Így búcsúzom most tőletek,
jövőre újra találkozunk.
Azért a hölgyekről se feledkezzenek meg a férfiak.
Májusfát felállítani titokban,
éj leple alatt,
ha a lányka elutasítja,
sincs ok a bánatra.
Vagy szebb fa kell neki,
vagy szebb rózsa.
Téli Dili
Itt a heves – jeges,
nekem nem kedves.
Jegesmedve a havat kergeti.
Csúszkálok az úton,
előbb volt ónos eső.
Unottan golyóm gyúrom,
szempillámon hópehely futkorászik.
Csak hullik – hullik a hó,
mellettem a kesztyűm.
Benne nem tudok golyót gyúrni,
átizzadt már tenyerem.
Rest vagyok hóembert építeni,
nem beszél hozzám.
De jó társ, ha rám talál a magány.
Alkonyodik és megdobom Rebeka ablakát.
Már alszik, de nincs hóvirága.
Ez se lesz az,
de reggelre tán azzá lesz… ha ráfagy.
Lecsúszom ródlin a Mecsek lankáiról,
izgatottan kormányzok.
Bokorba ütközöm, de hogy kerül ide egy jegesmedve?
Tán megzavartam álmát?
Az imént találkoztam egy példánnyal.
Északra sandít s oda nézek,
tényleg!
Csúszhattam volna addig,
hogy ugrassak egy szépet!
Megvonja szemöldökét és gondol egyet,
egye – fene. Meglök.
Öskü lankáiról mámorosat ugratok.
Rebeka ágyában kötök ki,
gyönyörűen alszik.
Nem is keltem fel,
befekszem mellé.
Halkat sóhajt aranyosan és mocorog,
belém könyököl véletlenül,
le is esik szemüvegem.
Szánkóm odakint,
reggel megnézzük a hófödte tájat megint.
Korcsolyázni nem tudok,
maximum vízi síelni.
Esetleg bukok majd párat,
de ennél jobban kedvemet ne szegje semmi,
ahogyan őt átölelve kémlelem a fehérlő tájat.
Macska ugrik a párkányra,
ő is nézi.
Gyúrna hógolyót mára,
de a hideg kedvét szegi.
Beengedem gyorsan,
nehogy megfaggyon.
Dorombol nekem e szép téli hajnalon.
Tüzes Gömb
Forró vagyok. Izzok, mint a parázs.
Nem hűthetem magam,
mégis kellemessé teszem a nyarat.
Hetes perc, mire melegségem eléri a kék égitest tájait,
ha felhők takarnak el, mennyből hozok fuvallatot vagy harmatot.
Felém nézhetsz, de Rám nem.
Óvjad szemed világát, Drága kincs az.
Ha fogyatkozom, ne ess pánikba.
Sötéten át tekints meg,
míg az engem takaró égitest arrébb nem megy.
Perzselő időkben ne feküdj alám.
Megégethetlek, pedig nem is haragszom Rád.
Ha úgy tartja kedvem, nyájas reggelt hozok néktek,
éji barátom közeledtével csók színesítheti távozásom a fagyöngy alatt.
Nyáron vagyok a legboldogabb, mert magasan lehetek,
mosolyogva és vidáman néznek fel hozzám az emberek.
Látóhatárból fiatalok tekintete mered rám.
szemük sarkából néznek mosolyogva, ahogy ajkuk egymásra talál.
Elmosolyodok boldogságuk láttán,
s harmatot hozok nékik.
Mire pitymallik, friss nedvesség érinti talpaikat.
Hamarosan kelek,
útnak is indítom tüzes szekereimet,
hogy táplálja szerelmüket
Fényem váltja az Éj sötétjét,
szemeimből legördülő cseppek ébresztik a természetet.
Idővel én is elmúlok, mint minden más,
de amíg világ a világ, korán világossá teszem napotok hajnalát.