boldogság

egykor mit sem tudtam
nem is kértem talán
sugara érintett
éltetett
azután
amikor féltettem
markomba rejtettem
nem értem mivé lett
tovatûnt elveszett

vágyaim kergettek
még hittem
van talán
holt kincs nõtt
lomtorony
rab felem talaján
akkor még féltettem
markomba rejtettem
nem értem hova lett
tovatûnt elveszett

lelkem vakká kopott
elhittem
nincs talán
dérré hûlt a harmat
a szemem ablakán
nincsen mit féltenem
markomba rejtenem
minden tûz hamu lett
tovatûnt elveszett

üresre felelõ
égit mérõ talány
betölti lelkemet
térré nyílt a hiány
nem kell már féltenem
markomba rejtetten
másoknak megleltem

létmérõ csuda fény
lábmoccantó remény
énóriást átlépõ
alázattünemény
éntõlem más felé
másoktól én felém
másoknak szétosztva
szétszórva az enyém

csuda híd
furcsa fény
sosem lesz
csak enyém
énóriást átlépõ
alázattünemény