Életképek

Bolond Örzse

Falunkban lakott bolond Örzse,
Elhagyottan, s elkerülve.

Kislánynak hitte még magát,
Úgy élte éjjét, nappalát.

Szalagot kötött õsz hajába,
Naponta ment a maszka bálba.

Vonszolta fonnyadt, vén ölét,
De boldog volt, a lelke élt.

Egyszer a télben, hófúvásban,
Nem tudni mi ébredt agyában.

Nótázva addig ballagott,
Míg elbotlott és megfagyott.

Fehér selyemként hó takarta,
Kislány korában így akrta.

Szemén egy hócsepp csillogott.
Bolond volt Örzse, elhagyott.

 

Húszéves a lányom

Halljátok? A nyáron
Húszéves a lányom.

Húszéves a Szépem,
Szakasztott a képem.

Csakhogy a kis bájos,
Mindig nagyon álmos.

Nevetése széles,
Természetes édes.

Szeme kék, – de sárga,
Ha haragszik a drága.

A hajára kényes,
Legyen mindig fényes.

A körmei szépek,
Ne tudd meg, hogy épek!

Pergõ orsó nyelve,
Egy szót le nem nyelne.

Szíve? Az egy tenger,
Benne minden ember.

Barátnõvel mázlis,
Van neki vagy száz is.

Az én Szépem, lányom,
Húszéves a nyáron.

Utcasarki óda

Kéreget az utcasarkon,
Ahol naponta áll a bál.
Rikkancs rikolt, rabló rabol,
S leselkedik a halál.

Valamikor, hajdanában,
Ha szerényen is, de megélt.
Dolgozott, – nem nyolc órában, –
Sboldog öregkort remélt.

Sorban jöttek gondok, bajok,
Elõbb otthona lett sötét.
Aztán levette kabátját.
Megsarcolták az életét.

Itt áll csupasz egymagában,
Közben az idõ elszaladt.
Reményvesztett, megtört ember,
Esõben, óban ég alatt.

Ha egy jó szív megtalálja
Reszketõ, szép öreg kezét.
Szégyelli, hogy ide jutott.
Elrejti, mint vak a szemét.

Látjátok az utcasarkon?
Szépen karoljatok belé.
Vigyétek egy érzõ szívhez,
Hol elsõbbség az életé.

Kényes úrfik, puccos dámák,
Lássátok és vigyázzatok!
Nehogy egyszer ti is majd így,
Egy utcasarkon álljatok.

Az én szép anyám

Szerelmek jönnek, s elrohannak,
Csak te nem rohansz el,
Örök szerlmem, én szép anyám.
Cánkosa vagy te minden bajomnak,
S ha fejem öledbe hajtanám,
Áldón fogadnál szép, bûvös szívedre,
Te legszentebb, te legdrágább anyám.

Soha nem lesz senki a világon,
Aki, ha fázom, meggyújtja szívem.
Csak te vagy szerelmem, édes drágasáogm,
Te élõ tûz, csak te vagy nekem,
Életem tündöklõ varázsa,
Kicsi anyácskám, örök szerelmesem.

Ha csodák léteznek,
Akkor te vagy a legnagyobb csoda,
Én szép anyám.
Óh, mily kevés a szó,
Mi téged betakar.
Téged, ki a bölcsõmtõl a sírig,
Csak egyet akar.
Hogy boldog legyen a fiad.

Féllába volt

Féllába volt. Mndig adtam neki
Egy forintot. S ha meglátott valaki,
Elpirultam.

Féllába volt. Én két lábon futottam
Haza. Otthon már várt rám az anyuka,
És a kalács.

Féllába volt. Ha nagy leszek és szakács,
Majd fõzök neki. S ha meg nem veti,
Neki adom.

Féllába volt. Nekem egész szívem.
Így tanítom én is mindegyik gyermekem.
Féllába volt.

Cini bátorsága

Házunk végén, pince mélyén,
Élt egyszer egy kisegérke.
Alig volt egy ujjnyi hosszú,
Fülétõl a farka vége.

Azt álmodta, óh halljátok:
Óriás lesz nemsokára.
Betör majd nagy dérrel-durrral
Macskaország zeg-zugába.

Álomban is van valóság,
Legalább is a mesében.
Így lett cini kisegérbõl
Nagy egér a ház végében.

Ahogy megnõtt óriássá,
Szûk lett már a házatája.
Gongolt egyet, felpakolt hát,
Elindult a nagyvilágba.

Járt is hegyrõl völgy ölébe,
Folyóparton élt, tanyázott.
Nap sütötte, tüske bökte,
Esõben biz meg-megázott.

Addig ment, míg meg nem látta,
Nagy táblán – így – dõlt betûkkel:
MACSKAORSZÁG. – ITT ELBÁNUNK
MINDEN JÖTT-MENT KISEGÉRREL!

Elbánnicsak szeretnétek,
Mondta Cini haragjában.
Nincsen erõ ellenemben,
Ezer macska bajuszában.

Ennyit mondott, egyet forgott,
Tudjátok-e mi a vége?
Besétált õ Macskaország
Rettentõ nagy közepébe.

Gyertek elõ, ha nem féltek,
Van-e bátor; majd meglátom.
Egy egér csak – ezer macska!
Ki a legény most a gáton.

Erõ az volt Cinikében,
Óriás lett nem kétséges.
Mégis egyet elfelejtett:
Ész nélkül az erõ véges.

ezer macska, ezer felé
Futott fára, futott házba.
Szegény Cini egyiknek se
Juthatott a nyomdokába.

Kergetõztek, meg-megálltak,
Cini bizony holtra fáradt.
Nevetve a cirmos cicák,
Orra elõtt figuráztak.

Nagy lettél hát, Cini, látod,
Mégsem gyõzhetsz szépszerével.
Intelem a régi mondás:
TÖBBET ÉSSZEL, MINT ERÕVEL.

Álmában, hogy csatát vesztett,
Felébredt a kisegérke.
Megörült, hogy ujjnyi hosszú
Fülétõl a farka vége.

Mindenkinek a tanulság,
Valóságban és mesében:
Óriás se bízzon soha
Ész nélkül az erejében.

Kató elment

Nagy szeme volt, sötét haja.
Akár egy szép hajasbaba.

Arca halvány, bõre selymes.
Szeme könnyes, bánatpelyhes.

Szeretett és nem szerették,
Kedvét, álmát eltemették.

Elindult hát más országba,
Ott tán nem szeret hiába.

Folyó vizén barát várta,
Hullám ágyát feltakarta.

Kató elment. Nagy szeme volt.
Boldog lett-e? Hallgat a holt.

Álomvilág?

Utcára ült a szegénység,
Borzas fõvel, beesett arccal.
Keze görbe a kemény hidegtõl,
Élete ezernyi sarccal.

Szemében feketén villog,
Kínzó rém, a megaláztatás.
Mert arasznyi hitét megtaposták,
Lelkét benõtte furcsa sás.

Nem kér számítók borából,
A kenyérért már megdolgozott.
Csak hagyják pihenni otthonában,
Amiért annyit áldozott.

Azt kéri, mi megilleti:
Ember legyen emberek között!
Ne hajszolt vad, s olcsó áldozat,
Mindenki által üldözött.

Mit nehezen összegyûjtött,
az a kevés maradjon övé.
ne játszák el majd kétes kóklerek,
Kiknek már nyomát se lelé.

Olyan világról álmodik,
Ahol az élet élet marad.
S kinyitnak minden ablakot,
Mert mindent, de mindent szabad.

Behunyom szemem. Feldereng
Egy csábos, kitágult horizont,
Hol az Ég majd öszeér a Földdel,
Nem lesz az ember kicsi pont.

Nem lesz már gazdag és szegény,
S nem lesz már senki üldözött.
Egyszer talán boldog világ készül
Ott, a csillagok között.

Üzenet a végtelenbe

Elmentél pihenni
Az élet alkonyán.
Itt hagytál árván
Drága jó anyám.

Nem törlöd le többé
Könnyes két szemem,
Nem ringatod el már
Fáradt életem.

Ha szólítlak sírva
A végtelen felel,
Mert a lelkedet
Ott rejtetted el.

Tejúton, ha jársz majd,
Vár az üzenet,
Csak annyi: a fiad
Örökké szeret!

A vízparton

Én a parton álltam,
Mikor õ kimászott
Az vízbõl. Aztán futott,
Mert bizonyára fázott.

Megállt és visszanézett,
Szemével megigézett.
Oly szép volt, tüzes volt,
Akárcsak a végzet.

Én a parton álltam,
Még nagyon sokáig.
Ha víztükörbe nézek,
Már õ nevet rám máig.