Hangulat

Varázskalapban

Az idõ megáll,
Süket csend vesz körül.
Karomba száll az est,
Majd az éj ölébe ül.
Lassan, kimérten
Elsuhan egy bánat.
Olyan ez a nap,
Mint óriás varázslat.
A végtelenség kalapjában
Véges kis életünk.

Lehajolt az Este

Lehajolt az Este,
Betakarta teste
A távolt.

Aki mégis keres
Délutánt, az veres,
S piros.

Langy-üdén a szellõ
Csókot ád. A Sellõ
Regél.

Mosolyát az édes,
Teleszövi ékes
Mázzal.

Lehajolt az Este.
Reggel a kis beste
Várta

Mesével az Estét.
Viruló szép testét
Tárta.

Búcsú a nyártól

Dombtetõrõl néztem görnyedt földünk,
Mint hajol a víg kaszák nyomán.
Hogy gördült így mindig följebb, följebb
Búzaszõnyeg nyárnak alkonyán.

Pipacsok is megrendülten álltak.
Halálukban vérzõ csöpp szívek.
Verejték folyt le a drága földre,
Munkakönnyek, – legszebb rükiszek.

Távolban az ég zenitjén akkor,
Messze szállt egy vidám fecske pár.
Hallottam, a gémeskút is horkol.
Útra kész a nagy legény, a Nyár.

Hajában egy búzavirág kéklett.
Derekán a mámor megfeszült.
Palástja a tarka rét, a vágyak.
De az Õsz már mögéje került.

Átkarolta sárga, hullt levéllele,
Széllel szórta szerte a haját.
Kísérte az alkony bíborában,
Három hónap csüggedt vándorát.

Barátom az odvas udvar

Barátom az odvas udvar,
Szólt egy reggelen.
Elmondta, hogy álmot látott,
Óh, de rejtelem.

Álmában a szép szívére
Virágot kapott.
Körötte, a köntösére
Zöldet és napot.

Madarakkal teleszórva
Ágat, rejteket.
Virágokra szálló méhet,
Illatkerteket.

Patakokat, patakokban
Aranyhalakat.
Szerelemben szeretõket,
Fiatalokat.

Mikor aztán felébredt hát,
Óh, az ostoba,
Látta biz, hogy odvas udvar,
Nincsen már foga.

Hallgattam és megsajnáltam
Könnyes bánatát,
Elültettem szép szívére
Három almafát.

Azóta, ha arra járok,
Elémbe nevet,
Ajnározva dajkálgat egy
Alma gyereket.

A megfoghatatlan percek

Vigyorogva kúsznak rám a percek,
Egyik a másik után.
Megfognám, – de siklanak puhán,
Délután az agyamra ülnek,
Este a mámorban hagyott
Percek reggelre rám aggatják
A megvonagló holnapot.
Együtt rohanunk évek óta,
Nekik passzió, kínok nekem.
Milyen jó lenne egy-két szóra
Megülni néhány percemen.
Megvárni míg a harmat ébred,
S trillázva dalol a madár.
Jönnek percek, mennek percek.
Holnap a Nyár mász Õszbe jár.

Hajnali séta

Sétálok az ónszín virradatban,
Télbe nézõ, furcsa bódulatban.

Fákra röppen a hajnal óra,
Aztán lehull az elsõ hóra.

Egy veréb reszketõn felzokog.

Szeresd a holnapot

Varázslatos e csöppnyi lét,
E félig kész világ.
Jó ha a rosszal öszeér,
A rossz a jóra hág.

Bolondozunk és kergetõzünk,
Körülugráljuk magunk.
Elhiszünk minden dõre szót,
Hogy szépek, jók vagyunk.

Ne higyj a színes ábrándoknak,
Elõbb – nézz majd körül.
Fakóvá lesz a csillogó,
S a légvár összedûl.

Szeresd a napot, s perceit,
Mert minden perc a holnapunk.
Örömbõl ritka pillanat,
Mit néha-néha elkapunk.

Búcsú az Õsztõl

Búcsúzom a megfáradt baráttól.
Az Õsz lova már vacogva üget.
Mögötte, a hajlott hátú ágról,
Egy könnyes cinke némán integet.

Én vagyok

A Voltam én vagyok,
A Leszek is talán.
Szíj vagyok az Élet
Vándorló bocskorán.

A cinkosok

A hó alól,
Köntösét kitárva,
Rámkacsintott
A Tavasz.

Hóvirág szemében
Vágyak égtek.
És láttam,
Hogy viraszt.

Várja a hajnal
Elsõ csókját,
A mézesen
Áradó Napot.

Cinkos mosollyal
Összenéztünk.
Mi már tudtuk
A holnapot.