Lévay László

Lévay László

Lévay László 1931-ben Budapesten született, de nagyszülei és édesapja őslakos bajaiak voltak.

A nagyszülők, Lévay János és Németh Julianna itt élték le egész életüket, és ebből a városból indult el országot látni, – második otthont keresni – a nyolc közül hét testvér, köztük Lévay Alajos tanító is, a szerző édesapja.

De a gyökerek erősnek bizonyultak, mert mindig, mindegyikük szívében az első igazi otthonuk szülővárosuk maradt.

Ezt az egészséges lokálpatriotizmust örökölték gyermekeik és unokáik is.

Lévay László több évig gimnáziumi tanulóként élt a városban, s természetesnek veszi, hogy időnként visszatér ide, második otthonának tekinti Baját.

A szerető rokoni és a mély baráti kapcsolatok eltéphetetlen szállal kötik a városhoz.

Megjelent könyve:

Öröknézõ szemmel

2000
ISBN 963 640 971 4
Készült a Nagy és Társa Nyomda és Kiadó kft.-ben. 2000.090
180 p. A/5 ív
Borító: fotó – M. Aglioló/FEB

Előszó

Egy maréknyi Végtelen.
Minden költő a végtelen titkait kutatja, szándéka szerint az örökkévalóságnak ír. Ha valamire rájön, és ha különleges – nagy költőknél is csak ritkán adatott kegyelmi állapotában történik ez, – létrejön a csoda.
Ilyenkor rímcsengő mondatok repítik a hírt és ekkor, – de csak ekkor – eljuttatja a máskor gyenge szó a Végtelen üzenetét a lelkekig.
Lévay László versei közül most azok kerültek egy kötetbe, melyek pontosan ilyenek.
Ezek a lírai monológok, a lélek mélyéről fakadó magánbeszédek, hosszú vívódások örökkévalóságba nyúló kifakadásai.
Meggyőződésem, hogy az olvasó lelkében ez a verseskötet is egy különös érzést kavar fel, borzongva éli át a megfoghatatlan végtelenérintését.
Perlekedések az örök anyaggal, a megfoghatatlan Végtelennel, ha úgy tetszik az Istennel. Aki mégsem képmására teremtette az embert, hiszen az véletlenül sem tökéletes, sőt nagyon is együgyű, hiszen azt sem tudja, hogy mivégből…
Lévay László tud erről valamit, amit csak kevesen mások.
Akiknek fülük van a hallásra, azokat megérinti a felismerés gyönyörű szavakba ágyazott világa.
Végtelen…Szeretet…Szerelem…
E hármas, örök emberi problémáról szól ez a válogatás.

A verseket olvasva szinte barátságot kötünk a Végtelennel.
Egy pillanatra megérezzük, hogy miképpen vagyunk egyszerre a Végtelen nélkülözhetetlen része, miközben bennünk is ott van a Végtelen, nélkülünk nem létezik.
A szeretet olyan természetességgel jelenik meg a versekben, mint ahogy természetes, hogy felkel a Nap; vagy ahogy lélegzünk.
Az emberszeretet, az Édesanya iránti rajongás, a szerelmek csodálatos világa kimondatlanul is érződik a versekben, valósággal felizzik, beleég az olvasóba. Az életről alkotott személyes véleményét is kifejezik a következő gondolatok:
“Végtelenül nem voltunk és végtelenül nem leszünk.
A két végtelen közötti pillanatot, melyet életnek nevezünk, úgy kell megélni, hogy mindenben örömünk legyen.
Addig szeressük egymást, amíg élünk, mert az élet után már soha többé nem találkozunk.”
Amikor rákérdeztem, hogy Te nem hiszel a túlvilágban? – sejtelmesen elmosolyodott és csak ennyit mondott:
“Hát Te elhiszed azt, hogy abban a sokaságban megtaláljuk egymást?”

Gruber István

Életérzés

Fára feszítetten
Le ne töröljétek!
Ha én feltámadnék
Percek poklában
Ősidéző
Istenhívogató
Egyszer talán
Félek
Még mindig remélek
A vén idő

Szerelem

A szerelem egyenlete
Te vagy a legszebb
Üzenet
Öröknéző szemmel
Te vagy szerelmem
Bukdácsoló gondolatok
Vallomás
Várakozás közben
A vonatunk
Au revoir!

Életképek

Bolond Örzse
Húszéves a lányom
Utcasarki óda
Az én szép anyám
Féllába volt
Cini bátorsága
Kató elment
Álomvilág?
Üzenet a végtelenbe
A vízparton

Elmúlás

Változatlanul
Nem tudom
Egy halott emlékezései
A tréfamester halálára
A Sors korongján
Az életlánc
Csak ennyi
Csillagok között
Na és?
Ma még várhatsz

Hangulat

Varázskalapban
Lehajolt a Este
Búcsú a nyártól
Barátom az odvas udvar
A megfoghatatlan percek
Hajnali séta
Szeresd a holnapot
Búcsú az Ősztől
Én vagyok
A cinkosok